Többszörösen körözött nőt fogtak el Galyatetőn

Vágólapra másolva!
Három éve bujkált egy galyatetői házban, a lambéria mögötti rejtekhelyen egy közokirat-hamisítással és gazdasági bűncselekményekkel vádolt nő. Szombaton budapesti rendőrök fogták el a helyszínen.
Vágólapra másolva!

Két budapesti rendőrkapitányság, a Nemzeti Nyomozóiroda és a Pesti Központi Kerületi Bíróság is kereste azt a 42 éves budapesti nőt, akit a rendőrök a Heves megyei Galyatetőn fogtak el - közölte a BRFK sajtóügyeletese szombaton az MTI-vel.

Bartha László tájékoztatása szerint Zs. Lászlóné ellen kilenc elfogatóparancs volt érvényben: közokirat-hamisítás miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság, különböző gazdasági jellegű bűncselekmények miatt pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda és a VI. kerületi Rendőrkapitányság kereste. A nőt öt különböző ügyben még az V. kerületi rendőrök is körözték - tette hozzá.

A három éve bujkáló asszonyt a Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói szervezett körözési akció keretében találták meg pénteken. Bartha László a részletekről annyit mondott: a rendőrök bűnügyi információk alapján jutottak el Zs. Lászlóné galyatetői búvóhelyéhez, ahol az egyik hozzátartozója engedélyével körülnéztek a lakásban.

A rendőrök a kanapé mögötti lambérián találtak egy nyílást, amely egy rejtekhelyre vezetett. Az ott talált női ruhák utaltak arra, hogy a keresett asszony korábban ott bujkálhatott - közölte. Átkutatták a nő hozzátartozójának autóját is, ahol az első ülés mögött a pokróc alól előkerült a körözött Zs. Lászlóné. Az asszonyt a XII. kerületi Rendőrkapitányság őrizetbe vette.