Levonta a tanulságot az éhenhalásból az ombudsman

Vágólapra másolva!
Egy 13 hónapos korában éhenhalt kisgyerek ügyének vizsgálata után Szabó Máté ombudsman úgy döntött: kezdeményezi a gyermekvédelmi törvény módosítását. Az állampolgári jogok biztosa azt javasolja, ne maradjon következmény nélkül, ha a gyermekvédelmi szakemberek mulasztanak. Az éhenhalt kisgyerek esetében több szakember is tisztában volt az életkörülményeivel, mégsem tettek semmit.
Vágólapra másolva!

Tavaly decemberben 13 hónapos korában éhen halt egy kisgyerek Piricsén. A tragédiáról a Népszabadság számolt be, idézve a kisfiú halálának körülményeit vizsgáló egyik hivatalos jelentést: "Minden kis bordáját külön meg lehetett számolni. A hasa egy nagy, tátongó üreg volt. Az egyéves kisfiú az e korban átlagos 10 kiló helyett alig volt több 3 kilónál. A mostanra elkészült rendőrségi jelentés szerint éhen halt."

A település lakói ismerték a családot és a körülményeiket: egy szobában nyolcan laktak, a gyerekek gyakorlatilag cukros vizen éltek, mert a szülők elitták a segély árát. Az egyik gyerek maga kérte, hogy vegyék állami gondozásba - számolt be a részletekről a Népszabadság. A térségben elvileg védőnő és felnőtt háziorvos figyelt a gyerekekre, illetve havonta, hathetente "mozgó" gyermekorvos jött.

A cikk nyomán Szabó Máté, az állampolgári jogok biztosa vizsgálatot indított. A megállapítások szerint a gyermekjóléti szolgálat családgondozójának tudnia kellett a családban élő gyerekek veszélyeztetettségéről. A családdal kapcsolatban állt a családgondozó mellett a védőnő, a gyermekorvos, a pedagógusok, a jegyző. A családon belüli erőszak miatt már korábban rendőri intézkedésre is sor került.

Az ombudsman vizsgálata kimutatta, hogy "a gyermek védelmére jogosult és köteles hatóságok valamint szolgáltatók nem tettek eleget a gyermekvédelmi törvényben előírt jelzési, együttműködési és tájékoztatási kötelezettségüknek" - olvasható az ombudsman közleményében. Az említettek "nem hoztak hatékony intézkedéseket a gyermeki jogok érvényesülésére", és ezzel megsértették a 13 hónapos gyermek kiemelt védelemhez fűződő jogát.

Szabó Máté közölte: kezdeményezni fogja a gyermekvédelmi törvény módosítását. Azt szeretné elérni, hogy a törvényben rögzítsék, milyen következményekkel jár, ha a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai elmulasztják kötelességüket.