Ketten meghaltak egy csepeli tűzben

Vágólapra másolva!
Eddig ismeretlen okból kigyulladt kedd hajnalban Csepelen egy faépület. Két ember meghalt, egyikük egy nyolcéves gyerek.
Vágólapra másolva!

Kigyulladt egy 3 x 6 méteres, fából összetákolt épület a fővárosi XXI. kerületben, a Csepeli úton - tájékoztatta az MTI-t Molnár Péter, a Budapesti Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.

Az épületben elektromos hősugárzó fűtést használtak. Eddig tisztázatlan körülmények között kapott lángra az épület kedd hajnalban, és teljes terjedelmében égett.

Egy férfi égő ruházatban kimenekült, ő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A helyszínen életét vesztette egy 27 éves nő és nyolcéves gyermeke - közölte a rendőrség. Őket a tűzoltók megtalálták, azonosításuk a tűz eloltását követően folyamatban van. A tüzet két vízsugárral befeketítették, jelenleg az utómunkálatokat végzik - mondta el a szóvivő.

A tűz okát a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékesei - szakértők bevonásával - közigazgatási hatósági eljárás keretén belül vizsgálják.