Hiába ajánlott tisztújítást Gyurcsány az MSZP-nek

Vágólapra másolva!
Felajánlotta lemondását az MSZP pártelnöki posztjáról Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a párt elnökségének vasárnapi tanácskozásán - számolt be róla a keddi Népszabadság. Gyurcsány teljes tisztújítást javasolt, de az elnökség nem támogatta az ötletet.
Vágólapra másolva!

A vasárnapi szocialista frakcióülés előtti elnökségi tanácskozáson Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felajánlotta, hogy lemond az MSZP pártelnöki posztjáról - írta a keddi Népszabadság. A kormányfő javaslata az volt, hogy tartsanak tisztújító kongresszust, vagyis a teljes elnökség mondjon le.

Az elképzelését azzal indokolta: egy, a kongresszus által újraválasztott elnökség erős legitimációval folytathatná a kisebbségi kormányzást. A Népszabadság szerint a tanácskozáson Gyurcsány gyakorlatilag magára maradt javaslatával, egyedül Ujhelyi István önkormányzati és területfejlesztési államtitkár, MSZP-alelnök helyeselt. Az elnökség többi tagja elutasította a rendkívüli tisztújítás és a pártfunkciókról való önkéntes lemondás ötletét.

Az elnökség azzal érvelt, hogy válsághelyzetben nincs jó üzenete annak, ha az MSZP vezérkara "bedobja a törülközőt", és a tisztújítás adta legitimáció is kevés lenne - olvasható a Népszabadságban. A terv a frakcióülésen már szóba sem került.

A miniszterelnök másfél héttel ezelőtt már felajánlotta egyszer a rendkívüli tisztújítás lehetőségét. Ez a Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztésére vonatkozó bejelentést megelőző pénteken, a pártértekezlet előtti MSZP-ülésen történt. Az [origo] úgy tudja: Gyurcsány javaslatát az elnökségből akkor is csak négyen támogatták.

Gyurcsánynak elvben lenne lehetősége arra, hogy szembemenjen az elnökség véleményével. Ha bejelentené pártelnöki lemondását, az automatikusan tisztújítást jelentene.