Lopták az olajat a Moltól Százhalombattán

Vágólapra másolva!
A rendőrség szerint legalább 13 millió forinttal károsította meg a Molt két százhalombattai férfi, akik a cég sofőreinek segítségével másfél éven át szervezetten lopták az olajat a helyi finomítóból. Bűnszövetségben megvalósított, jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt indult ellenük eljárás. 
Vágólapra másolva!

Másfél éve szervezetten lopta az olajat a Mol százhalombattai finomítójából két helyi férfi, a Mol Trans öt tehergépkocsi-vezetőjével együttműködve - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.

Egyiküket, K. Szilárdot április 2-án késő este tetten érték a rendőrök Martonvásár külterületén, amint éppen átfejtette az üzemanyagot egy sofőrrel. A helyszíni szemle során a férfi kisteherautójában 500 liter kerozint találtak, amit lefoglaltak.

K. Szilárd és M. Tibor lakásán a házkutatás során a bűncselekményhez felhasznált eszközökön kívül összesen, mintegy 4 ezer liter ásványiolaj-származékot, valamint körülbelül 12 millió forintnak megfelelő valutát foglaltak le a rendőrök.

A rendőrség szerint a bűncselekménnyel okozott kár meghaladja a 13 millió forintot. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a két férfit. A rendőrség bűnszövetségben megvalósított, jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomoz az ügyben.