Füstmérgezésben meghaltak ketten Baján

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Füstmérgezés következtében halt meg egy nő és egy férfi hétfőn Baján. Egy lakóházban keletkezett tűz, amelyet a kiérkező tűzoltók eloltottak, de az épületből két eszméletlen embert hoztak ki, akiket a mentősök már nem tudtak újraéleszteni - közölte Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette: az elsődleges vizsgálatok szerint a közművek nélküli házban ágyban dohányzott az 55 éves bajai nő és a 41 éves sükösdi férfi, és vélhetően az ágynemű gyulladt meg. A meghaltakon "alkoholos befolyásoltságot" állapítottak meg - mondta a szóvivő.