A gereblyés gyilkos hazatérése miatt félnek Balástyán

Vágólapra másolva!
Tiltakoznak Balástya lakói, amiért a bíróság hazaengedte a falujukba azt az asszonyt, aki néhány hete megölte a szomszédját - olvasható a pénteki Népszabadságban. A falubeliek attól félnek, hogy a nő újból megtámad valakit, mivel napi egy órára elhagyhatja a házi őrizetet.
Vágólapra másolva!

Aláírásgyűjtésbe kezdtek Balástya lakói amiatt, hogy a bíróság visszaengedte otthonába azt az asszonyt, aki egy gereblyével agyonütötte a szomszédját - írta a pénteki Népszabadság. Az asszony eddig előzetes letartóztatásban volt, de miután részletes beismerő vallomást tett, a Csongrád Megyei Bíróság házi őrizetbe helyezte.

A gyilkosság március 16-án történt, az utcán dolgoztak, amikor a nő egy gereblyével annyira megütötte az egyik szomszédját, hogy az életét vesztette. Az asszony ellen már korábban is indult eljárás garázdaság és testi sértés miatt, de azt ítélet nélkül megszüntették az elmeállapotára hivatkozva.

Ujvári László balástyai polgármester a Népszabadságnak azt mondta, ő is hajlandó lenne aláírni az ívet, mert szerinte elképzelhető, hogy a nő mást is megtámad. Az asszony napi egy órára elhagyhatja a házát. A falubeliek között nagy feltűnést keltett, hogy élelmiszer mellett új gereblyét is vásárolt. A kisteleki rendőrkapitányság felügyeli, hogy ennél hosszabb időre ne távozzon.

A nő védője egyébként azért kérte a házi őrizetet, hogy védence gondoskodhasson a vele egy háztartásban élő, nagykorú, de önmagát ellátni nem tudó lányáról. A tiltakozó falubéliek azt szeretnék, hogy az asszonyt kényszergyógykezelésnek vessék alá. Az ügyészség indítványozta az elmeszakértői vizsgálatot, de amíg annak az eredménye nem születik meg, az ügyészség nem rendelheti el a kényszergyógykezelést.