Fellebbez a gyöngyösi kórház az ügyeleti díj miatt

Vágólapra másolva!
A gyöngyösi kórház továbbra sem hajlandó kifizetni az elmaradt ügyeleti díjakat, amelyekért az egyik orvos pert indított. Március végén született meg a nem jogerős ítélet arról, hogy a kórháznak az elmaradt díjon felül még egymillió forint kártérítést is kell fizetnie, de az intézmény most fellebbezik a döntés ellen.
Vágólapra másolva!

A Gyöngyösi Kórház Kft. fellebbezést nyújt be az ellen az ítélet ellen, amely szerint a bíróság egymillió forintnyi elmaradt ügyeleti díj, illetve ennek kamatai és egymillió forint nem vagyoni kártérítés kifizetésére kötelezte egy orvos keresete alapján az intézményt - tájékoztatta pénteken az MTI-t a kórház ügyvezető igazgatója, Szőke Ferenc.

A kórház az Egri Munkaügyi Bíróság döntésének valamennyi elemét vitatja. Ezért a teljes ítélet ellen nyújtanak be fellebbezést - közölte Szőke. A március 28-án kihirdetett, nem jogerős döntésről akkor a felperes Mánya Kristóf, a Magyar Orvosi Kamara titkára tájékoztatta az MTI-t. A bíróság ítéletében arra az európai uniós elvre hivatkozott, miszerint az ügyeletben eltöltött idő minden egyes órája munkaidőnek számít - ismertette a bíróság indoklását a felperes.

Mánya Kristóf szerint a hazai ügyeletidíj-perek közül ez az ügy húzódik a legrégebben. Ugyanis az uniós szabályozással szemben a magyar egészségügy csak az ügyeletben töltött idő töredékét ismeri el munkaidőként.

A bíróság egyetemlegesen kötelezte a pénz kifizetésére a Bugát Pál Kórház Kht.-t, valamint az intézményt később üzemeltető Gyöngyösi Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft.-t. Utóbbi a HospInvest Zrt. tulajdona.