Elhalasztották Gyurcsány és Veres perét

Vágólapra másolva!
Elhalasztották a pert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Veres János pénzügyminiszter ellen. A kormányfő és a miniszter ellen azért indult per, mert a 199 felperes szerint sérült a szabad választáshoz való joguk, amikor a 2006-os választások előtt nem hozták nyilvánosságra a költségvetési adatokat.
Vágólapra másolva!

Elhalasztotta a Fővárosi bíróság annak a pernek a tárgyalását, amely Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Veres János pénzügyminiszter ellen indult. Új időpontot hivatalból tűznek ki.

A felperesek egyebek mellett fejenként százezer forintot követelnek azért, mert a 2006-os országgyűlési választások előtt a kormányfő szerintük nem engedte nyilvánosságra hozni a költségvetési adatokat és ezzel sérült a szabad választáshoz való joguk. Eredetileg 199 magánszemély indította a pert, amelytől azonban időközben 16-an elálltak.

Forrás: MTI

Veres és Gyurcsány - 199-en perelték be őket

A kártérítési per második tárgyalási napján Kalmár László elsőrendű felperes - a felperesek képviselője - kifejtette: a miniszterelnök és a miniszter ügyvédei által benyújtott iratok "egyes részei semmiféle bizonyítást nem jelentenek, irreleváns kérdésekkel foglalkoznak". "A benyújtott szakvélemény ellentmondásos, néhol valótlan állításokat tartalmaz" - tett hozzá Kalmár László, aki szerint az alperesek szándékosan duzzasztják az iratokat.

Kovács Kázmér, a Gyurcsány és Veres képviselője viszont úgy vélte, a perindítók véleményeket, prognózisokat kívánnak számon kérni bírósági úton. "Az alpereseken bizonyos prognózisok számon kérhetők, de nem a tárgyalóteremben, hanem politikai úton" - mondta.

A per második tárgyalási napján több mint ötven felperes jelent meg. A jogsértés megállapítása és a kártérítés mellett azt is szeretnék elérni, hogy a bíróság tiltsa el Verest és Gyurcsányt a további jogsértésektől, és kötelezze őket "méltányos elégtétel" adására. A miniszterelnök és a pénzügyminiszter pedig ellenkérelmet nyújtott be. Ebben azt kérik: a bíróság kizárólag azokat a kérdéseket vizsgálja, amelyek a jogi elbíráláshoz szükségesek.