35 millióval csökkent Zuschlag vagyona

Vágólapra másolva!
Zuschlag János idei vagyonbevallásában 35 millió forinttal kevesebb szerepel, mint egy évvel korábbiban - írja a Blikk. A csalással gyanúsított MSZP-s politikus vagyonát még ősszel zárolta az ügyészség.
Vágólapra másolva!

Az ügyészség által csalással gyanúsított MSZP-s politikus, Zuschlag János tavaly februárban a kiskunhalasi képviselőtestületi ülésen saját maga olvasta fel vagyonnyilatkozatát, amely szerint 30 millió forintja van takarékbetétben, rendelkezik ötmillió forint készpénzzel, valamint húszmilliós tartozása is van. A bevallása ismertetésekor azt mondta, hogy van még egy 3500 négyzetméteres építési telke Gödöllőn és egy 525-ös BMW-je.

Zuschlag most is tagja az önkormányzatnak, és a Blikk szerint az azóta elkészült újabb vagyonnyilatkozatban már nem szerepel sem a 30 millió forintos takarékbetét, sem az ötmillió forintnyi készpénz. Az nem derül ki a cikkből, hogy mi az oka a vagyoncsökkenésnek, illetve, hogy ez összefüggésben lehet-e azzal, hogy az ügyészség zárolta Zuschlag vagyonát.

Az ügyészség tavaly szeptember végén döntött Zuschlag János vagyonának zárolásáról. A Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettes, Szabó Ferenc szerdán a Blikknek azt mondta, hogy tételesen nem sorolhatja fel, pontosan milyen vagyontárgyakat, illetve ingatlanokat érintett a zárolás, és az értékükről sem beszélhet. "Ezek ugyanis különleges személyes adatoknak számítanak" - tette hozzá Szabó.

A nyomozást márciusban lezáró ügyészség gyanúja szerint a Zuschlag Jánoshoz kötődő egyesületek és alapítványok állami támogatáshoz jutottak, de a pályázatukban szereplő célokat nem valósították meg. A hatóság szerint mintegy 75 millió forintnak veszett így nyoma.