Nonprofit zrt. lesz keddtől a veszprémi megyei kórház

Vágólapra másolva!
Nonprofit, zártkörű részvénytársaságként működik április elsejétől a veszprémi megyei kórház, a dolgozókat képviselő helyi szakszervezet vezetői kedden írták alá az új kollektív szerződést - mondta az aláírást követő sajtótájékoztatón Császár László, a Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke.
Vágólapra másolva!

Az elnök hangsúlyozta: ezzel a munkavállalók kikerültek ugyan a közalkalmazotti jogállásukból, ám a zrt. garantálja számukra a közalkalmazotti törvény által biztosított jogokat és kedvezményeket, sőt azoknál több juttatást kíván biztosítani a jövőben. Fontos, hogy a kórház dolgozói biztonságban és jól érezzék magukat, s az orvosok és ápolók ne menjenek el külföldre dolgozni - tette hozzá.

Ismertetése szerint a kollektív szerződést három évre kötötték, s racionális gazdálkodással éves szinten a jövőben mintegy 530-570 millió forinttal több pénz jut majd a dolgozóknak kollektív szociális juttatásokra, béremelésekre - mondta Császár László.

Tájékoztatása szerint a zártkörű részvénytársaságot száz százalékban a kórházat fenntartó Veszprém Megyei Önkormányzat alapította.

Rácz Jenő, a kórház főigazgatója szerint a zrt.-ben való működés, a hatékonyabb munka mellett, fejlesztéseket is garantál, ami megnyugtató tényező a "mai kiszámíthatatlan gazdasági körülmények" között. Közlése szerint a 900 ágyas veszprémi megyei kórházban 1600-an dolgoznak. Az intézmény éves költségvetése nyolcmilliárd forint.