A szocialisták egyedül is kormányoznának

Vágólapra másolva!
Az MSZP biztosítja az ország kormányozhatóságát, vállalja az önálló, baloldali kormányzás felelősségét - mondta Nyakó István, a párt szóvivője kedden Budapesten újságíróknak az MSZP országos elnökségének tanácskozása után.
Vágólapra másolva!

"Az MSZP a továbbiakban, amennyiben a Szabad Demokraták Szövetsége kilép a koalícióból, biztosítja az ország kormányozhatóságát, vállalja a kormányzás felelősségét, az önálló baloldali, szocialista kormányzás felelősségét" - fogalmazott Nyakó a távirati iroda szerint. Az MSZP-nek megnőtt a felelőssége és a lehetősége is - tette hozzá.

A szóvivő szerint az elnökség felkérte Gyurcsány Ferenc pártelnököt, terjessze a testület elé a következő két év kormányzati politikájára vonatkozó javaslatait, elképzeléseit a kormányprogram tartalmi megújítására. Nyakó István közölte, az elnökség tudomásul vette, hogy az SZDSZ április 30-i hatállyal visszahívja a kormányba delegált minisztereit, államtitkárait. Azt is tudomásul vették, hogy az SZDSZ elnöke jóváhagyást kért pártja vezető testületeitől a koalíciós szerződés felbontásához.

Az MTI azon kérdésére, hogyan fogják biztosítani a parlamentben a többséget a döntésekhez, Nyakó István az SZDSZ elnökét, Kóka Jánost idézte, miszerint a szabad demokraták elkötelezettek a gazdasági egyensúly fenntartása mellett és támogatni fognak minden olyan intézkedést, ami ezt szolgálja.

A szocialistáknak szerinte az a célja, hogy megerősítse az emberek biztonságát, a szolidaritás, a kiszámíthatóság és a növekedés jegyében. Megjegyezte, hogy a következő napokban kormányzati szinten megkezdődik az SZDSZ-es tárcák átadás-átvétele, amelyet Kiss Péter kancelláriaminiszter és Ficsor Ádám miniszterelnöki kabinetfőnök felügyel.

A szóvivő elmondta azt is, hogy áttekintik a következő egy év jogalkotási programját is. Egyeztetnek az MSZP különböző szervezeteivel, a frakcióval, tagozatokkal, platformokkal és közösen alakítják ki a következő időszak politikai menetrendjét - fűzte hozzá.