Demszky nem adna 60 milliót a BKV-vezérnek

Vágólapra másolva!
Soknak tartja a Főpolgármesteri Kabinet a posztjáról távozó Antal Attila 60 millió forintos végkielégítését. A koalíciós politikusok azt vizsgálják, miként lehetne lejjebb faragni az összeget. A főváros nem döntött a BKV paraméterkönyvéről sem: a kabinet nem egyezett bele a BKV 3 milliárdos hiánycsökkentési tervébe. A VEKE szerint káosz uralkodik a BKV körül.
Vágólapra másolva!

Sokallja a 60 millió forint körüli végkielégítés összegét, a Főpolgármesteri Kabinet ezért nem értett egyet hétfőn Antal Attila azon kezdeményezésével, hogy közös megegyezéssel távozzon a BKV vezérigazgatói posztjáról - közölték az ülés résztvevői.

Somlyódy Csaba (MSZP), a BKV felett is munkáltatói jogokat gyakorló gazdasági bizottság elnöke elmondta, hogy a jogi szakértőkkel való egyeztetés után döntenek arról, milyen eljárást alkalmazzanak ebben az ügyben. Utalva arra, hogy a közös megegyezéshez két fél szükséges, az elnök megjegyezte, hogy a városvezetés jelenleg nem támogatja a közös megegyezéses szerződésbontást - ez esetben kellene 60 milliót adniuk Antal Attilának.

Somlyódy Csaba közölte, az is megoldási lehetőség lehet ez ügyben, ha Antal Attila egyoldalúan felmondja a munkaviszonyát, de az is, ha továbbra is ellátja feladatait.

Antal Attilát 2006 decemberében Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes személyes javaslatára, pályázat nélkül nevezte ki a Fővárosi Közgyűlés a kormánypártok és az ellenzék szavazataival a BKV vezérigazgatójának. Elődje, Aba Botond 13 év után a városvezetés szorgalmazására, 35 millió forint körüli végkielégítéssel távozott posztjáról.

Harmadik paraméterkönyv kell

A kabinet ugyanakkor hétfőn nem bólintott rá a BKV paraméterkönyvére sem. A városvezetés a paraméterkönyv második változatának vitáját tartotta szerdán. Ebben már nem hatmilliárdos hiánycsökkentési terv szerepel - amellyel kapcsolatban a járatritkítási szándék éles tiltakozásokat váltott ki -, hanem ennek fele. A Főpolgármesteri Kabinet ezt a 3 milliárdos hiánycsökkentési tervet tartalmazó dokumentumot sem fogadta el.

A testület pénteken véglegesíti álláspontját a BKV ez évi paraméterkönyvével, összmenetrendjével kapcsolatban - közölték az ülés résztvevői. Hangsúlyozták, hogy az újabb, immár harmadik változatba a BKV-nak minden szakmai és kerületi javaslatot be kell építenie. A városvezetők a pénzügyi helyett a szakmai prioritások mellett voksoltak a BKV-vel kapcsolatban.

VEKE: "Elképesztő káosz" a BKV körül

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint a Főpolgármesteri Kabinet döntése azt jelenti, hogy a főváros tovább halogatja a járatritkításokról szóló döntést, és ismét újabb járatritkítási javaslatok elkészítésére kérte a BKV-t. A civil szervezet szerint a járatritkítási terveket övező tiltakozások miatt a városvezetésnek "nincs bátorsága a járatritkítások bejelentésére, azonban nincs bátorsága a folyamat leállításához és szakmai alapokon történő újrakezdéséhez sem".

A VEKE azt kéri a főpolgármestertől, hogy állítsa le a teljesítménycsökkentéssel járó terveket. "Azt javasoljuk, hogy kezdődjön szakmai egyeztetés és együttműködés a BKV, a Fővárosi Önkormányzat hivatalának szakmai ügyosztálya, a szakmai civil szervezetek és a szakszervezetek bevonásával" - olvasható a szervezet közleményében. "Elképesztő káosz uralkodik a BKV körül, melynek elmélyítése és fenntartása nem lehet a városvezetés érdeke" - áll a szövegben.