Védelem alá kerülhet a köpködő lány

Vágólapra másolva!
Meghallgatták a kaposvári rendőrök azt a diáklányt, aki sértegette, leköpte tanárait. A helyi rendőrség illetékes osztályvezetője közölte: közigazgatási eljárás keretében vizsgálják, veszélyeztetett-e bárkit a lány.
Vágólapra másolva!

Senki nem tett feljelentést annak a kaposvári lánynak az ügyében, aki sértegette és leköpte tanárait, így bűnvádi eljárást sem indítottak ellene. Ugyanakkor hétfőn a kapitányságon meghallgatták a diáklányt és törvényes képviselőjét, az apát - mondta el Kemény Gábor, a kaposvári rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. Azt vizsgálják, vajon veszélyeztetett-e bárkit is a lány, s ha igen, akkor további intézkedést kérnek a megfelelő hatóságoktól, amelyek esetlegesen akár a védelem alá helyezésről is dönthetnek - tette hozzá az osztályvezető.

A kaposvári diáklány leköpte tanárait, mindenkibe - a többi diákba is - belekötött. A pedagógusok pedig tehetetlenségről számolnak be, a szülők együttműködésére nem számíthatnak, s mivel a 18 éves tankötelezettség köti a kezüket, a renitens diákot nem tudják eltávolítani az iskolából.