Rendkívüli tisztújítást akar az SZDSZ vezetése

Vágólapra másolva!
Lesz rendkívüli tisztújítás az SZDSZ-ben - döntött a párt vezetése Kóka János pártelnök szerint. A leendő küldöttgyűlésnek a pártelnökről, az ügyvivőkről és az Országos Tanács tagjairól is döntenie kell. Többhetes huzavona után határozott így az SZDSZ egy összevont frakció- és ügyvivő testületi ülésen. Kóka szerint ő mindig a teljes tisztújítás mellett volt.
Vágólapra másolva!

Rendkívüli tisztújítást szeretnének az SZDSZ vezető politikusai, közölte Kóka János pártelnök. A kedd délutáni összevont frakció- és ügyvivő testületi (ÜT) ülésen szavaztak erről a párt irányítói, akik három tartózkodás mellett döntöttek így. A leendő küldöttgyűlésnek a pártelnökről, a 12 ügyvivőről és az Országos Tanács (OT) 20 tagjáról is döntenie kell majd.

A keddi döntés nyomán elsőként az Országos Tanácsot hívják majd össze, amely jóváhagyja a küldöttgyűlést. Ez utóbbi a tervek szerint úgy módosítja az alapszabályt, hogy a jövőben ne lehessenek a korábbiakhoz hasonló csalások, majd egy újabb küldöttgyűlésen választják meg az új vezetőket - ismertette a részleteket a gyűlésről kijövő Kóka.

A pártelnök szerint ő mindig a teljes tisztújítás mellett volt. Kóka azt mondta, azért most javasolták a rendkívüli tisztújítást, mert előbb meg kellett várni a csalásgyanús ügyek kivizsgálását. Elmondta, hogy Borsodból senki nem az ő érdekében csalt, viszont azóta újabb ügyek kerültek elő. A leendő tisztújítás időpontjáról Kóka nem beszélt, sajtótájékoztatója után politikustársai tovább folytatták az egyeztetést, immár az egészségügyi reformról.

Nem jött el mindenki

Az ÜT kedd délutáni üléséről többen távol maradtak. Az [origo] tudósítója szerint nem ment el a külföldön tartózkodó Eörsi Mátyás, a csütörtökig szabadságon lévő Fodor Gábor, valamint az őt támogató Szent-Iványi István és John Emese sem. Utóbbi három korábban bejelentette, hogy felfüggeszti tagságát.

A szintén Fodor támogatójának számító Béki Gabriella - aki egyedüliként nyilatkozott a sajtónak az ülés előtt - azt mondta: amennyiben teljes tisztújítás lesz a küldöttállítástól az elnökválasztásig, politikustársai ismét részt vesznek majd az ÜT munkájában. Az ülés közben kialakult feszültséget élezte, hogy Demszky Gábor főpolgármester - aki szintén ÜT-tag - késve érkezett, majd a többieknél hamarabb távozott a gyűlésről.

Kóka kezdeményezett

Kóka kedden délelőtt kiadott közleményében kezdeményezte a tisztújító gyűlés összehívását, pedig múlt héten Fodor Gábor és az őt támogatók követelték hangosabban az újrázást, mivel kiderült, hogy történtek szabálytalanságok a párt tavaly márciusi elnökválasztó gyűlésén. Kóka János pártelnök támogatói a kérdést úgy kerülték meg, hogy azt hangsúlyozták: tisztújító küldöttgyűlést csak a párt parlamentjeként működő Országos Tanács hívhat össze.

A párt alapszabálya valóban ezt írja elő, de a küldöttgyűlés összehívását azzal is ki lehet kényszeríteni, ha az elnök vagy az ügyvivők több mint a fele lemond. Kóka keddi javaslata sem jelentette azt, hogy a tisztújítást most rögtön megismétlik, a pártelnök ugyanis azt írta közleményében: azt fogja kérni az ÜT-től, hogy kezdeményezze az Országos Tanácsnál a tisztviselők választásának megismétlését. Az OT az eredeti menetrend szerint legközelebb április 5-én ült volna össze, kérdés, hogy a pártvezetés délutáni döntése után változik-e az időpont.

A pártelnök és a pártvezetés korábbi nyilatkozataik alapján eddig sem sürgették a tisztújítást. A párt a tavalyi elnökválasztó gyűlésen történt esetleges csalásokról szóló Jüttner-jelentést értékelő közleményében még semmi jelét nem adta annak, hogy a tisztújítást elkerülhetetlennek tartaná. "Mivel a megismételt elnökválasztás során a jegyzőkönyv tanúsága szerint a két elnökjelölt között tizenhárom szavazat különbség volt, így az elnökválasztás második fordulójának eredményét a jogosulatlanul szavazók esetlegesen leadott szavazata érdemben nem befolyásolta" - fogalmazott a párt közleménye, igaz, azt is megjegyezték, hogy az első - döntetlenre végződő - fordulóról nem állnak rendelkezésre a jelenléti ívek.


A tisztújítást egyre többen támogatták a pártban, mert hétvégén újabb visszaélésekre derült fény az elnökválasztással kapcsolatban. Pénteken a Hír Tv számolt be arról, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből is volt olyan küldött - Vass Albert gulácsi polgármester - aki helyett más szavazott az elnökválasztáson (ezt az esetet bonyolítja az is, hogy Vass nem is a párt tagja, azaz nem is lehetett volna küldött ő maga sem). A Népszabadság pedig arról írt kedden, hogy a napilaphoz került fotó szerint Zagyvai Márton, Fodor kampánycsapatának egyik tagja is jogosulatlanul szavazott a tavalyi küldöttgyűlésén, igaz, nem az elnök megválasztásakor.

Nem akarják takargatni

A többség valószínűleg azt fogja mondani, hogy nincs szükség tisztújításra, de aki ezzel érvel, arról azt gondolják, hogy takargatnivalója van, így mindenki bele fog menni a küldöttgyűlés összehívásába - mondta az ülés előtt Eörsi. A politikus szerint érthetetlen, hogy egyeseknek miért érdekük, hogy a párt magára húzza és napirenden tartsa a csalással kapcsolatos ügyet, miközben rengeteg mondanivalója lenne, többek között az egészségügyi reformról. Eörsi valószínűleg Fodor Gáborra és a környezetvédelmi minisztert támogató ügyvivőkre utalt, akik hete óta sürgetik az elnökválasztás megismétlését.

Fodor, valamint az őt támogató ügyvivők már a csütörtöki ÜT ülés után is nehezményezték a testület döntésképtelenségét, vagyis azt, hogy az ÜT nem volt hajlandó az elnökválasztás megismétléséről dönteni. Az ÜT egyik tagja az [origo]-nak azt mondta, hogy a pártvezetők csütörtöki gyűlésén a pártelnök támogatói leszavazták azt a javaslatot, hogy elnökválasztás megismétlésének elrendeléséről döntsön a testület.

A szintén ÜT-tag Szent-Iványi István is azt mondta az Indexnek, hogy az ÜT 7:4 arányban szavazott a javaslat ellen, ami szintén Kóka és támogatói ellenállását valószínűsíti. Az [origo] egy Fodort támogató SZDSZ-es politikustól úgy tudja, hogy a Fodoréknál a biztosítékot Kóka János péntek délutáni nyilatkozata verte ki teljesen. A pártelnök ugyanis azt mondta: bármikor kész megmérettetni magát. Kóka múlt hét pénteken arról is beszélt, a borsodi álküldötteket Fodor érdekében biztatták szavazásra. Igaz, az illető személyek februárban a Hír TV-nek még épp ennek az ellenkezőjét mondták.