Még egyszer nekifutnak a Fenyő-ügynek

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet úgy tudja, újabb DNS-mintát vettek a nyomozók Fenyő János médiavállalkozó feltételezett gyilkosától. Tavaly nyáron egyszer már negatív lett a DNS-teszt, de most dokumentáltan az albán Sefedini Gzim mintája van a rendőrségnél. Ez lehet az utolsó esély a tíz éve tartó nyomozás sikeres befejezésére.
Vágólapra másolva!

Ismét megvizsgálja a rendőrség Fenyő János médiavállalkozó feltételezett gyilkosának, az albán származású szerb állampolgár, Sefedini Gzim DNS-mintáját - írja a Magyar Nemzet. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tavaly már megvizsgált egy mintát, amely nem volt azonos a helyszínen talált hajszálakból nyert DNS-sel, de a lap szerint nem biztos, hogy akkor valóban Gzim mintáját kapták meg a nyomozók.

Most azonban dokumentáltan a szerb börtönben ülő Gzim mintája van az NNI-nél. A rendőrség három éve azonosította az albán férfit, mint az 1998-ban elkövetett gyilkosság lehetséges elkövetőjét, de tavaly nyárig nem találták, mivel Gzim egy eldugott koszovói faluban élt. Akkor a szerb rendőrök jelezték, hogy a férfit egy másik bűncselekmény miatt börtönbe zárták.

Ha a DNS-vizsgálat ismét negatív eredménnyel zárul, a Magyar Nemzet szerint végleg zsákutcába juthat a nyomozás, amelynek határidejét legutóbb április 25-ig hosszabbították meg. A magyar hatóságok ugyan két másik jogsegélykérelmet is benyújtottak a szerbeknek, de azok nem feltételezett elkövetőkre vonatkoznak, hanem olyan személyekre, akik valószínűleg a tetthely közelében tartózkodtak.