Vádat emelt az ügyészség Gergényi Péter ellen

Vágólapra másolva!
Az MTI értesülései szerint az ügyészség vádat emelt Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány ellen. Az ügyészség két korábbi magas rangú rendőrt vádol szolgálati visszaéléssel.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője, Ács Tibor az MTI megkeresésére nevek említése nélkül azt mondta: két volt vezető beosztású rendőr ellen szolgálati visszaélés vétsége miatt emeltek vádat szerdán. Az MTI értesülése szerint egyikük Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány. Az [origo] megpróbálta utolérni Gergényit, de jelenlegi munkahelyén azt mondták, a héten külföldön tartózkodik.

Ács Tibor annyit közölt: az ügyben korábban három rendőrt gyanúsítottak meg, de egyikükkel szemben megszüntették az eljárást. A másik két rendőr közül az egyiket egy, a másikat hat rendbeli szolgálati visszaéléssel vádolták meg. A szóvivő a tényállásról sem beszélt részletesen, azt azonban elmondta, hogy az ügyészség kérte a bíróságtól az ügy soron kívüli tárgyalását.

A BRFK korábbi vezetőjét sajtóhírek szerint egy éve jelentette fel egy jogtalanul elbocsátott beosztottja. A rendőrt egy súlyos testi sértés miatt indult belső vizsgálat nyomán bocsátottak el, de még azelőtt, hogy bíróság is kimondta volna a bűnösségét. Ráadásul később fel is mentették. A férfi munkaügyi bírósághoz fordult, amely jogellenesnek mondta ki az elbocsátását, ám a rendőri vezetés - így Gergényi Péter - sokáig nem vett tudomást az ítéletről. Később visszavették, de alacsonyabb pozícioba helyezték vissza: akciócsoport főtörzszászlósából börtönőr lett.

Sajtóértesülések szerint Gergényi Péter ezután gyanúsított lett, ekkor két másik volt rendőri vezetővel együtt panaszt tett a Katonai Főügyészségen. Mindannyian gyanúsításukat kifogásolták, de a panaszt visszadobta a Katonai Főügyészség.

Gergényi ellen korábban fegyelmi vizsgálat is indult, melynek végén figyelmeztetésben részesítették. A vizsgálat vitatott szerződések miatt indult. A volt budapesti rendőrfőkapitányt tavaly május 20-án mentették fel tisztségéből a rendőrséget érintő botrányok miatt. Gergényi 2003. július 1-jétől töltötte be a fővárosi rendőr-főkapitányi posztot.