Beleül a tutiba az orosz-magyar gázcég

Vágólapra másolva!
A Külügyminisztérium nyilvánosságra hozta honlapján a Déli áramlat magyar szakaszára vonatkozó magyar-orosz szerződést. A megállapodásból kiderül, hogy a vezeték teljes kapacitása az oroszoké, de a magyarországi szakasz a közös cég tulajdonába kerül. A törvény adta legkedvezőbb vám- és adófeltételek vonatkoznak majd a közös gázcégre, amely alvállalkozóit, beszállítóit pályázat útján választja majd ki.
Vágólapra másolva!

A Külügyminisztérium honlapján péntektől bárki elolvashatja a Déli áramlat megépítéséről szóló magyar-orosz szerződés magyar nyelvű szövegét. A szerződést csütörtökön írta alá Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Vlagyimir Putyin jelenlétében, miután a magyar kormány megállapodott a közös projektről Dmitrij Medvegyevvel, az Oroszországi Föderáció első miniszterelnök-helyettesével.

A Déli áramlat gázvezeték délről, Szerbiából érkezve haladna át Magyarországon, és úgy csatlakozna az Ausztriában lévő nyugati gázrendszer-központhoz: Olaszország és Ausztria már korábban igent mondott a tervre.

Közös a cég, az oroszoké a teljes kapacitás

A megállapodás alapján az új gázvezetékrendszer hazánkban futó szakaszát egy olyan társaság fogja megvalósítani, amely fele-fele arányban orosz-magyar tulajdonban lesz. Az orosz felet a Gazprom képviseli, míg magyar részről a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. alapítja a társaságot, amelyet viszont nálunk fognak bejegyezni.

Az orosz felet illeti meg a vezeték teljes kapacitásának a felhasználási joga, viszont a gázvezeték és az összes létesítmény a közös társaság tulajdona lesz, ezek nem sajátíthatók ki és nem államosíthatók. A társaság működteti majd a vezetéket, és kizárólagos hatáskörébe tartozik majd a szállítási díjak megállapítása.

Az államok nem felelnek

A megállapodás kimondja, hogy a két állam nem felelős a közös társaság, illetve az azt közvetlenül létrehozó Gazprom és Magyar Fejlesztési Bank kötelezettségeiért, amelyek a projekt megvalósításából adódnak. Ugyanakkor mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezeknek eleget tegyen a két szervezet, illetve a közös cég.

A szerződés részletesen kitér arra is, hogy az évente legalább 10 milliárd köbméter áteresztőképességű vezetékhez milyen infrastruktúrát kell kiépíteni, többek között egy egymilliárd köbméter volumenű gáztározót. A vezeték nyomvonalát - így az országba való be- és kivezetésének pontjait - még ezután fogják egyeztetni.

Adómentességet ígértünk

Magyarország garanciát vállalt arra, hogy a tranzitszállítás részéről akadálymentes lesz. Ide kapcsolódik, hogy nekünk kell biztosítani az építkezéshez szükséges energiát és a földterületeket. A magyar fél azt is vállalta, hogy - a gazdasági hatékonyság növelése érdekében - a közös társaságra a legkedvezőbb vám- és adófeltételek vonatkoznak majd a törvényi keretek között. Ez például a szükséges berendezések, anyagok, illetve szolgáltatások áfamentességét jelenti majd.

A szerződés rögzíti, hogy pályázati úton fogják kiválasztani az alvállalkozókat, a beszállítókat és minden szervezetet, amely valamilyen szolgáltatást nyújt a vezeték megvalósításához. Abban is megállapodtak, hogy egy létrejövő projekttársaság - a SEP Co. Korlátolt Felelősségű Társaság - fogja elkészíteni a gázvezeték műszaki-gazdasági megvalósíthatósági tanulmányát, amit - térítéses alapon - fog átadni a magyar-orosz cégnek.

Ha nézeteltérések keletkeznének, akkor konzultációkat kell kezdeni annak érdekében, hogy megtalálják a kölcsönösen elfogadható megoldásokat - áll a szerződésben, amely alapesetben 30 évig lesz hatályos, de ez még adott esetben meg is hosszabbodhat.