Sumákolt a népszavazási értesítőket elásó postás

Vágólapra másolva!
Felelőtlenségből ásott el egy debreceni postás 732 népszavazási értesítőt. Az ügy miatt felmondott neki a Magyar Posta. A postás nem politikai okokból ásta el a levelet, egyszerűen el akarta tüntetni azokat, mert kicsúszott volna a kézbesítési határidőből - állította a posta.
Vágólapra másolva!

Kézbesítés helyett elásta a rábízott 732 népszavazási értesítőt egy 21 éves debreceni postás - közölte a Magyar Posta csütörtökön, visszautasítva a feltételezést, miszerint "a nem kézbesített választási értesítők ügye mögött politikai szándék áll". A lakossági jelzések után a Magyar Posta kihallgatta a férfit, aki beismerte tettét és megmutatta, hová ásta el az értesítőket.

"Meggondolatlanul, felelőtlenül cselekedett" - mondta az [origo]-nak Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője. A postás azért ásta el az értesítőket, mert el akarta tüntetni a bizonyítékokat. Kicsúszott ugyanis az időből, és határidőre nem tudta volna kézbesíteni az összes értesítőt. Ahelyett, hogy segítséget kért volna, elásta a népszavazási értesítőket - magyarázta Tomecskó.

A 21 éves postást kirúgják állásából - olvasható a Magyar Posta közleményében, a cég teljes felelősséget vállalt a történtekért és elnézést kért az érintettektől. A történtekről tájékoztatták a helyi választási irodát. A posta az önkormányzattal együttműködve szerdán valamennyi érintettet - akik nem kapták meg az értesítőket - írásban tájékoztatott, hogy március 7-ig átvehetik azokat a debreceni Új Városháza épületében.

A posta közleménye szerint több mint tízezer postásuk, mintegy nyolcmillió választási értesítőt kézbesített február 22-ig. "A debreceni kézbesítő felelőtlen magatartása nem árnyékolhatja be a feladatukat becsületesen ellátó postások munkáját" - áll a szövegben.