Gigantikus kórházterven marakodik a fővárosi koalíció

Vágólapra másolva!
Egyetlen nagy részvénytársaságba pakolják-e az összes fővárosi kórházat vagy sem - e dilemma miatt alakult ki koalíciós konfliktus a fővárosban, amely még a jövő évi költségvetés elfogadását is veszélyezteti. A szocialisták azzal érvelnek, hogy a beszerzés központosításával pénzt takaríthatnának meg a fővárosnak. A jövő évi költségvetés ügyét csütörtökön napirendre vették a közgyűlésben, de nem fogadták el.
Vágólapra másolva!

A BKV járatritkításról szóló tervei után a kórházreform okozott koalíciós konfliktust a fővárosban. Az MSZP ugyanis azt szerette volna, hogy a jövő évi költségvetéssel együtt elfogadják azt a javaslatot is, amely egyetlen gazdasági társaságba olvasztaná a fővárosi fenntartású kórházakat.

Az SZDSZ szerint viszont a javaslatnak semmi köze a büdzsévitához, így csütörtökön az ellenzéki pártok szavazataival, az MSZP tiltakozása ellenére napirendre vették a költségvetést. Azt azonban végül mégsem fogadták el, mert a végszavazás előtt az SZDSZ kivonult a teremből. A szocialisták a koalíciós szerződés megszegésével vádolták a szabad demokrata képviselőket, akik viszont MSZP-s ultimátumról beszéltek.

Spórolni kell

A kórházak közös holdingba rendezésének van költségvetési vonzata - magyarázta az [origo]-nak Horváth Csaba, egészségügyért felelős MSZP-s főpolgármester-helyettes, hogy miért most álltak elő a szocialisták a követésükkel. Horváth közölte: a fővárosi kórházak tavaly év végén összesen 5,5 milliárdos hiányt halmaztok fel.

Az egészségügyi tárca 3,5 milliárdos támogatásával ugyan sikerült ebből valamit lefaragni, de semmi nem garantálja, hogy a szaktárca a következő években is meg fogja-e ezt tenni. Ráadásul - tette hozzá a főpolgármester-helyettes - a jövő évi költségvetés az egészségügyre nem különít el jelentős összegeket.

Az MSZP szerint ezen a helyzeten javítana, ha a 90 telephelyen, 500 épületben működő 12 fővárosi kórház egy részvénytársaság alá tartozná. A szocialisták szerint a közbeszerzések, az informatika központosításával évi 2-4 milliárdot tudnának spórolni. Horváth szerint a kórházak önállóságukat megőrizhetnék, valamint szakmánként specializálódhatnának is.

A Nyírő Gyula Kórházban a pszichiátriát, a Margit kórházban pedig a gyerekellátást lehetne fejleszteni - magyarázta Horváth, aki szerint a koncepció kórházbezárással nem, csak telephelyek számának csökkentésével járna. Az új rendszer a tervek szerint 2009. január elsejétől - vagyis a magántőke részvételével megalakuló egészségbiztosítási pénztárak felállásával - kezdene működni.

Talán nem is működik

"Ha mindent hozzácsapunk a költségvetéshez, akkor úgy fog kinézni, mint egy piac" - mondta az [origo]-nak John Emese, a SZDSZ fővárosi frakcióvezetője, aki szerint a szocialisták egyelőre semmivel sem tudják alátámasztani, hogy valóban megtakarítást hozna az integráció.

A politikus szerint nem készültek el a szükséges háttértanulmányok, így egyelőre azt sem lehet tudni, hogy működőképes-e a modell. Racionalizálásra mindenképpen szükség van, de nem biztos, hogy ez a jó megoldás - közölte John, aki az ellenérvérvek között említette a kórházak önállóságának megszűnését, valamint azt, hogy 12 ezer kórházi dolgozó vesztené el közalkalmazotti státusát.

Szolnoki Andrea, a fővárosi egészségügyi bizottságának SZDSZ-es elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján ehhez annyit tett hozzá: nem biztos, hogy a holding vezetőit adó politikusok majd el tudják dönteni, honnan és milyen kötszert kell rendelni a kórházaknak. Az SZDSZ szerint így a büdzsé minél előbbi elfogadása a legfontosabb, a szabad demokraták szerint ha ez március közepéig nem történik meg, akkor közel 250 fővárosi intézmény nem tudja a törvényben megszabott határidőre elkészíteni a saját költségvetését.

Horváth Csaba az [origo]-nak azt mondta: a kórházintegrációra való rábólintás nélkül elképzelhetetlen a költségvetés elfogadása. Kérdéses, a vita mennyire éleződik ki, a koalíció felbontása viszont nem valószínű. A főpolgármester ugyanis még csütörtökön bejelentette: rendkívüli ülést hív össze napokon belül, hogy március 15-ig költségvetése legyen az önkormányzatnak.