Eloltották az égő nádast Farmoson

Vágólapra másolva!
Egész éjjel dolgoztak a tűzoltók a Pest megyei Farmoson kigyulladt nádas oltásán. Csak a nádas felét sikerült megmenteni.
Vágólapra másolva!

Reggelre eloltották a Pest megyei Farmoson égő nádast - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel csütörtökön.

A mintegy négyszáz hektáros nádas felét sikerült megmenteni. Két tűzoltókocsi a helyszínen maradt, hogy felügyelje a területet, és eloltsa az esetleg újra fellobbanó lángokat - mondta Dobson Tibor. Személyi sérülés az oltás során nem történt, épületben kár nem keletkezett

A tűz szerdán késő este gyulladt föl, mintegy száz hektárnyi területet érintett. Az ötös, kiemelt fokozatúnak minősített esethez tizenkét autó vonult a környező településekhez mintegy ötven tűzoltóval. Egész éjjel folyt az oltás.

A közeli szabadtéri nádtározót is védeni kellett, továbbá azt is megakadályozták, hogy a terület határától mintegy száz-százötven méterre lévő házak veszélybe kerüljenek - mondta a szóvivő.