A rendőrség már nem őrzi állandóan a löszfalat

Vágólapra másolva!
Kitették a veszélyre figyelmeztető táblákat és dupla kordonnal elkerítették a területet, így megszűnt az állandó rendőri jelenlét a dunaszekcsői löszfalnál. A dombról február 12-én vált le egy 750 ezer köbméteres löszfal, és elindult a Duna felé. A területen négy üresen álló ház összedőlt.
Vágólapra másolva!

A rendőrség az állandó jelenlét helyett már csak járőrözéssel felügyeli az életveszélyessé nyilvánított dunaszekcsői löszfalat és környékét - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense az MTI-vel csütörtökön.

Azért csökkentették a napokban az ellenőrzés intenzitását, mert a löszdombot sikerült dupla kordonnal elkeríteni, s elhelyezni azokat a táblákat, melyek figyelmeztetnek a veszélyre, és megtiltják a belépést az egyébként önkormányzati tulajdonú területre - mondta el Zsobrák Péter. A rendőrség az omlás kezdete óta folyamatosan őrizte a Vár- és Szent János-hegyre vezető utakat, hogy megakadályozza a bámészkodók bejutását.

A baranyai Dunaszekcsőn február 12-én hirtelen hat métert süllyedt, és elindult a Duna felé az a 750 ezer köbméteres löszfal, amely a tavaly ősszel megrepedt löszdombról vált le. A területen található négy üresen álló hétvégi házból egy összedőlt, személyi sérülés azonban nem történt, emberéletek nincsenek veszélyben.

A rendőrség a balesetek megelőzése érdekében lezárta a környéket, a katasztrófavédőkön és a geológusokon kívül senkit sem engednek az érintett partszakasz közelébe. A hajóforgalom korlátozására nincs szükség.

Faller János, Dunaszekcső polgármestere már tavaly szeptemberben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a településen a vízellátás és négy hétvégi ház került veszélybe, mivel a Duna partján található, mintegy 8,6 hektáros löszdombon az esőzések következtében, az idők során több száz méter hosszú repedés keletkezett.

Hargitai János, a Baranya Megyei Közgyűlés kereszténydemokrata elnöke február közepén azt mondta: a 30 méter magas löszfal már 15 métert csúszott lefelé és csaknem 500 méteres szakaszon fenyeget leszakadással. Ezért újabb huszonnégy telek, rajta tizenegy épület került veszélybe. A település vízellátása jelenleg nincs veszélyben, ám a Dél-dunántúli Regionális Vízművek közeli víztárolóját hamarosan új helyre telepítik.

A löszfalról múlt hét szombaton lezuhant egy férfi, őt a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba.