Bántja a zöldek szemét hét magyar gigaberuházás

Vágólapra másolva!
Ötven olyan uniós támogatásból épülő beruházást kifogásol egy nemzetközi környezetvédő civil szervezet, amelyeket szerintük úgy is fel lehetne építeni, hogy azok ne jelentsenek veszélyt a környezetre. Az európai feketelistán hét magyar terv is szerepel, köztük a 4-es metró építése, a Duna hajózhatóvá tétele, az M0-s építése, a Balaton szabályozása.
Vágólapra másolva!

Környezetvédelmi kockázatot jelent, vagy pedig ósdi technikával készül - ezekre hivatkozva Európa-szerte összesen 50, az EU által támogatott beruházást kifogásol a Friends of the Earth (a Föld barátai) nevű nemzetközi környezetvédő civil szervezet. A legtöbb kritizált beruházást - tizenhatot - Lengyelországba tervezik, hét viszont Magyarországon valósulna meg.

Éger Ákos, a Friends of the Earth hazai tagszervezetének, a Magyar Természetvédők Szövetségének a munkatársa az [origo]-nak azt mondta: főként az olyan építkezéseket támadják, amelyeket az EU a kohéziós alapjából 25-50 milliós euróval támogat. Ezt azzal indokolják, hogy azokban az államokban - Görögország, Portugália, Spanyolország - ugrott meg leginkább az üvegházhatású gázok kibocsátása, amelyek a legtöbb támogatást kapták az elmúlt években.

A zöldek elhibázottnak tartják például a 4-es metró jelenlegi terveit. Többek között azt róják fel, hogy a metró a közlekedésfejlesztésre szánt összes uniós pénzt felemészti, így nem marad pénz a többi tömegközlekedés fejlesztésére. A zöldek javaslata: az elővárosi közlekedés javítása, p+r parkolók építése, a tömegközlekedési járatok sűrítése.

Rossznak tartják azokat a kormány által kidolgozott, az EU által jóváhagyott terveket, amelyek a Duna hajózhatóvá tételére vonatkoznak. Ahhoz ugyanis, hogy az összes uniós teherhajó fennakadás nélkül használhassa a Duna magyar szakaszát, medermélyítésekre van szükség. A zöldek szerint ez tönkreteheti a környező élővilágot. A javaslat: hajópark fejlesztése, a kikötők átépítése.

Elfogadhatatlan a feketelista összeállítói szerint azt is, hogy a magyar kormány két hulladékégető építését is tervezi, egyet Várpalotán, a másikat Hajdúböszörményben. A zöldek szerint nyilvánvaló, hogy a kormányzat a szemétgondokat hulladékégetéssel akarja megoldani. A környezetvédők javaslata: a hulladék keletkezésének megelőzése, ha ez nem lehetséges, akkor a szemét újrahasznosítása.

A Balaton kapcsán pedig az nem tetszik a zöldeknek, hogy a vízminőséget úgy javítanák, hogy megemelnék a Kis-Balaton vízszintjét. Éger Ákos szerint ez a természetvédelmi oltalom alatt álló Kis-Balaton végét jelentené. A zöldek javaslata: jobban ellenőrizni a tóba vezetett víz minőségét.

Az M0-s keleti szektora sem tetszik a nemzetközi szervezetnek. Azt nehezményezik, hogy az elkerülő út településeket fog érinteni, kettévágni. Javaslat: az M31-s út építését támogatják a zöldek. Ez párhuzamos lenne a körgyűrű részként épülő elkerülő úttal, és nem szelne ketté lakott területet.

A feketelistára felkerült a győri Árkád bevásárlóközpont is, amelynek az építését az Európai Beruházás Bank finanszírozta. A Friends of the Earth szerint ez azért probléma, mert az adófizetők pénzéből működő banknak csak olyan beruházást lenne szabad támogatnia, amelyre más pénzintézet nem adna pénzt. A zöldek szerint a plázát kereskedelmi bankok hiteléből is fel lehetett volna húzni.