Felfüggesztettet kapott a sikkasztó önkormányzati pénztáros

Vágólapra másolva!
Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy körjegyzőségen dolgozó pénztárost, aki közel 7 millió forinttal rövidítette meg három önkormányzat kasszáját. A nő a rábízott rendszeres szociális segélyek és gyermekvédelmi támogatások elszámolásával élt vissza.
Vágólapra másolva!

A Nagyatádi Városi Bíróság - három rendbeli, közel hétmillió forint értékben elkövetett sikkasztás miatt - két év börtönbüntetésre ítélte az iharosberényi körjegyzőség korábbi pénztárosát - közölte kedden Vadócz Attila, a Somogy Megyei Bíróság szóvivője. Hozzátette, hogy a bíróság az elsőfokú - nem jogerős - ítéletben kiszabott büntetés végrehajtását négy évre felfüggesztte, továbbá a vádlottat egymillió forint pénzbüntetés, valamint a perköltség megfizetésére kötelezte.

A most 50 éves asszony 1999-től dolgozott pénztárosként a körjegyzőségen, ahol a rendszeres szociális segélyek és a gyermekvédelmi támogatások pénzügyi elszámolását és átutalását intézte. A vád szerint 2001. júliustól 2005 októberéig rendszeresen visszaélt a munkaköréből adódóan rábízott pénz kezelésével. Az iharosberényi önkormányzatot ez idő alatt 3,2 millió forinttal, az iharosit 1,9 millió forinttal, a pogányszentpéterit pedig 1,7 millió forinttal rövidítette meg. Vadócz Attila szerint a vádlott és védője fellebbezett, az ügyész három napi gondolkodási időt kért.