Beismerte a kerepesi iskola a cigányok elkülönítését

Vágólapra másolva!
Elismerte a roma gyerekek elkülönítésével járó jogsértést a kerepesi általános iskola igazgatója és a polgármester, a büntetés összege miatt azonban fellebbeznek. A személyi felelősség megállapítására lefolytatják a fegyelmi vizsgálatot. A minisztérium az iskola pedagógusai számára 30 órás integrációs képzést tart.
Vágólapra másolva!

Az Oktatási Hivatal január végén azt követően indított vizsgálatot, hogy a sajtóban megjelent hírek szerint a kerepesi önkormányzat iskolájában hat diáknak megtiltották, hogy iskolába járjanak. Délutáni foglalkozásokon, hetente kétszer tartózkodhattak az épületben. Az eljárást fegyelmi okokkal indokolták.

Az Oktatási Hivatal vezetője már korábban azt közölte, hogy egymillió forint felügyeleti bírsággal sújtották a kerepesi iskola fenntartóját, e mellett szabálysértési eljárást is indított a személyi felelősség megállapítására.

Bakonyi László hivatalvezető közölte: a kerepesi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben folytatott vizsgálat több súlyos szabálytalanságra derített fényt: bizonyítást nyert, hogy az intézmény működésében komoly szabálytalanságok vannak, és több szempontból is megállapították az egyenlő bánásmód követelményének megsértését, valamint több tanügy-igazgatási szabálysértés is bebizonyosodott.

Az oktatási tárca roma integrációs titkárságának vezetője közölte: hétfőn az Oktatási Minisztériumban a szaktárcai képviselői és a település polgármestere, alpolgármestere, az önkormányzat oktatási bizottságának elnöke, valamint a kerepesi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója tartott megbeszélést. Az iskola vezetője és a polgármester elismerte a törvénysértést, valamint a pedagógiai megújulás szükségességét.

Borovszky Tímea elmondta azt is, hogy az iskola vezetése és fenntartója fellebbez az egymillió forintos bírság miatt, de az önkormányzat lefolytatja a fegyelmi eljárást. Közlése szerint, ha jogerősen bebizonyosodik a szegregáció ténye, akkor súlyos szankciókkal sújthatják az intézményt és annak fenntartóját.

Borovszky Tímea a vizsgálat részeredményét ismertetve a távirati irodának azt mondta: az iskola nem volt élenjáró, négy év alatt felére csökkent a tanulók létszáma, évente száz gyereket vittek át a szülők más települések iskolájába. A gyerekek tanulmányi eredménye jelentősen leromlott, a végzett diákok eredményeiktől függően csak szakmunkás és szakképző intézményekbe nyerhettek felvételt.

A szaktárca szerint az intézmény vezetésének saját hibája miatt nem tudták igénybe venni az évi hatmillió forintot elérő integrációs normatívát, mivel nem feleltek meg a pályázati feltételeknek, és ennek kiküszöbölésére sem tettek lépéseket.

A minisztérium a kerepesi iskola pedagógusai számára még idén 30 órás integrációs képzést tart, e mellett vállalják a mentorálást, és segítséget nyújtanak programjaik kidolgozásához.