Lakástűzben meghalt egy idős nő Szegeden

Vágólapra másolva!
Szegeden füstmérgezésben meghalt egy idős nő szombat hajnalban. A Veszprém megyei Halimba és Szőc közötti úton halálos közlekedési baleset történt.
Vágólapra másolva!

Két személyautó frontálisan összeütközött szombat hajnalban a 7315-ös úton, a Veszprém megyei Halimba és Szőc közötti úton. Az egyik autó eddig ismeretlen okból áttért az úttest túloldalára - mondta Péter Katalin, a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője az MTI-nek. A sávját elhagyó autó vezetője, egy 63 éves devecseri lakos a helyszínen életét vesztette. A férfi a gépkocsiban egyedül utazott.

A vétlen autó vezetőjét, aki szintén egyedül utazott a járművében, súlyos sérülésekkel szállították az ajkai kórházba. Mivel az ütközést követően mindkét kocsi az árokba szaladt, így csupán a helyszínelés ideje alatt kellett - rövid időre - félpályás útzárat elrendelni, de a forgalom már zavartalan a két község között.

Halálos áldozatot követelt egy tűzeset is Szegeden. A tűzoltókat valamivel éjjel egy óra után riasztották egy lakótelepi ház VI. emeleti lakásához, ahol egy televízió és a tévéállvány gyulladt ki. A lakásban tartózkodó idős hölgy a tűzoltók kiérkezése előtt füstmérgezésben meghalt.

Tűz ütött ki egy fővárosi, XIV. kerület Czobor utcai lakóépületben is. Az 50 négyzetméteres épület egyik szobája teljesen kiégett, az épületben tartózkodó két főt a mentők elvitték.

Egy használaton kívüli földgázkúthoz is riasztották a katasztrófavédelmet valamivel éjfél után. A békés megyei Gyomaendrőd és Dévaványa közötti kút meghibásodott tömítése miatt kifújt a gáz, gázkitörés azonban nem volt. A hibát a Mol szakemberei helyrehozták.