Vágólapra másolva!
Rejtett kamerás felvételeket készített az RTL Klub tiltott helyen dohányzó képviselőkről a Parlamentben. A rajtakapott képviselők különös magyarázatokkal szolgálnak arra, miért veszik félvállról a dohányzási tilalmat.
Vágólapra másolva!

Az RTL Házon kívül című műsorának stábja rejtett kamerás felvételeket készített a Parlament nemdohányzó részében cigarettázó képviselőkről. A rajtakapott képviselők furcsa magyarázatokkal szolgáltak arra, miért gyújtottak rá olyan helyen, ahol nem szabad cigizni.

Az egyik felvételen látható Kuncze Gábor, az SZDSZ korábbi elnöke, aki elismeri ugyan, hogy tiltott helyen dohányzott és nem tud válszolni arra a kérdésre, hogy miért nem tartotta be az ezt tiltó jogszabályt, a további faggatózás alól azonban kibújt azzal, hogy nem kíván nyilatkozni.

Szili Katalin szocialista házelnök 2004-ben rendelte el, hogy "az ülés ideje alatt az üléstermet övező folyosókon csak az írott sajtó képviselői tartózkodhatnak". A parlament házbizottsága azt követően tiltotta ki a kamerákat az Országház folyosóiról, hogy a tv2 rejtett kamerás felvételeket mutatott be, amelyek tanúsága szerint több képviselő tiltott helyen dohányzott a Parlamentben.

A RTL műsora csütörtökön este 22.55-től látható.