Megölte és elásta hitelezőjét egy bagi férfi

Vágólapra másolva!
Megfojtotta, majd elásta hitelezőjét egy 27 éves bagi férfi. A holttestet a galgahévízi erdőben találták meg - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Sz. Norbert tavaly jelzáloghitelt vett fel egy 54 éves ismerőse családi házára. A felvett hitelből kapott pénzösszeget azonban a másik férfi, B. Sándor kevesellte, emiatt többször vitába szálltak egymással. Miután nem tudtak dűlőre jutni, Sz. Norbert megkérte két ismerősét, itassák le a férfit és írassanak vele alá egy nyilatkozatot arról, hogy nincs követelése. A hitelező ezt nem írta alá, ekkor döntött úgy a bagi férfi, hogy megöli.

Sz. Norbert február 13-án fojtotta meg a férfit, majd egy Galgahévíz melletti erdős területen elásta két társával. Az áldozatnak hozzátartozója nem volt, ezért senki nem kereste. A gyilkosságra talán nem is derült volna fény, ha az egyik gyanúsított nem kerül egy másik ügy miatt a rendőrség látókörébe, és vallomásában nem tér ki a korábbi bűncselekményre.

A három gyanúsítottat előre kitervelt emberölés miatt a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte az ügyészségen előzetes letartóztatásukat.