A természetre bízzák a szekcsői löszfal sorsát

Vágólapra másolva!
Jövő kedden derül ki, mi lehet a további sorsa a leszakadt dunaszekcsői löszfaldarabnak. A másfél hete megmozdult 750 ezer tonnás földdarab egyelőre nyugton van, de a próbafúrások nem sok jóval kecsegtetnek. A dunakszekcsői polgármester szerint ők egyelőre nem tudnak mit tenni, csak figyelnek, a veszélyes területet duplán bekerítik, és az ügyet a természetre bízzák.
Vágólapra másolva!

Egyelőre nem omlott tovább a dunaszekcsői löszfal, a területen a pécsi bányakapitányság szakemberei végeztek próbafúrásokat - mondta az [origo]-nak a település polgármesetee. Faller János szerint a "lábvonalban" - a domb tövében lefelé - végzett fúrások azt mutatták, hogy a "csúszófelület átnedvesedett", ami nem jó hír. Hogy ez pontosan mivel járhat, azt majd csak kedden, a próbafúrások, valamint a területen elhelyezett mérőműszerek adatainak elemzése, illetve egy újabb bejárás után mondják meg a szakértők.

Faller szerint a löszfal fölső része jelenleg nyugalomban van, a napokban nem mozdult meg a földtömeg. Rendőri biztosítást még a héten kapnak, és felhúznak még egy kerítést, de a polgármester azt mondta, azon kívül, hogy a löszfal sorsát folyamatosan figyelemmel kísérik, mást már nem tudnak tenni, a falunak nincs arra kapacitása, hogy 4-5 ember csak ezzel foglalkozzon.

A löszfal végleges bebiztosítására azt a lehetőséget látja a polgármester, hogy a kérdéses részt lépcsőzetesre alakítják, a nyugati oldali pincéket eltömedékelik, és a löszt fellazító csapadékvizet megfelelően elvezetik. Ez azonban körülbelül 250-300 millió forintos költséggel járna, amire a falunak nincs forrása. Még a regionális vis maior alapra sem pályázhatnának, mert ahhoz a település éves költségvetésének háromnegyedét kitevő 40 százalékos önrészt kellene felmutatniuk. Egy ilyen beruházást csak akkor tudnának indítani, ha már teljesen leszakadt a másfél hete megindult földtömeg. Hogy ez ma, holnap vagy egy év múlva történik meg, azt nem lehet megmondani, így hagyják, hogy a természet tegye a dolgát - mondta Faller János az [origo]-nak.

A löszfal egy közel 500 méteres szakaszon fenyeget leszakadással. A múlt hét elején megindult partszakasz 30 méter magas, és körülbelül 750 ezer tonnás. Eddig 15 métert csúszott a Duna felé, felgyűrte maga előtt a földet, és kiemelt egy zátonyt a folyóból. Pár hétvégi ház van veszélyben - egy már össze is omlott -, illetve a település vízellátását biztosító vízmű. Ezt hamarosan áthelyezik.