Folytatják a sztrájkot a vasutasok

Vágólapra másolva!
Folytatja a sztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, de azt egyelőre nem közölték, hogy mikor állnak le ismét a munkával. Továbbra sem sikerült megállapodni követeléseikről a MÁV-val.
Vágólapra másolva!

A sztrájk folytatásáról határozott a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöksége, mivel eredménytelenek voltak a munkáltatóval folytatott tárgyalások - közölte a szakszervezet szerda kora este. A munkabeszüntetés időpontját később fogják nyilvánosságra hozni, de nyilatkozataik alapján csütörtökön még nem sztrájkolnak.

A vasutas szakszervezet közleménye szerint több kompromisszumos javaslatot is tettek az egyeztetések során, de a munkáltatók "minden érdemi tárgyalástól mereven elzárkóztak", és nem sikerült megállapodni a még elégséges szolgáltatásról sem.

A VDSZSZ a MÁV Gépészet ZRt., a MÁV Trakció ZRt., valamint a MÁV Start ZRt. munkavállalói részére 10 százalékos alapbérarányos kihelyezési pótlékot követel, valamint azt, hogy a MÁV Cargo ZRt. privatizációs bevételéből minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot.