RTL KLub: 12,5 milliárdért zsarolták Csányi Sándort

Vágólapra másolva!
Ötven millió eurót - 12,5 milliárd forintot - akart kicsikarni egy magyar pénzintézet egyik vezetőjétől, az RTL Klub szerint Csányi Sándortól, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját  egy korábban az APEH-nél dolgozó férfi és két társa. A zsarolás miatt a bankár a rendőrség segítségét kérte - írja a Népszabadság. Az MTI szerint az ügy egyik gyanúsítottja az APEH egykori elnökének, Simicska Lajosnak informatikai tanácsadója volt.
Vágólapra másolva!

Vizsgálati anyagokkal akart kizsarolni ötven millió eurót egy volt APEH-dolgozó férfi és két társa egy magyarországi bank egyik vezetőjétől. A Népszabadság úgy tudja, hogy a minden idők legnagyobb magyar zsarolási ügyében érintett korábbi APEH-alkalmazott közreműködött abban, hogy sikerüljön megszerezni a zsaroláshoz szükséges dokumentumokat. Ezek egy 1998-1999-es ingatlanvásárlással kapcsolatosak, amelyekben a - meg nem nevezett - bank is közreműködött, az ügyben vizsgálatot folytattak le - írja a Népszabadság.

A lap információi szerint tavaly novemberben írtak a zsarolók a bankvezetőnek először levelet - ebben azzal fenyegetőztek, hogy az ingatlanügylettel kapcsolatos vizsgálat eredményeit nyilvánosságra hozzák, ha a vezető nem fizet. A hallgatásuk ára 50 millió euró (körülbelül 12,5 milliárd forint) lett volna.

A banki vezető a rendőrséghez fordult, és végül a Nemzeti Nyomozó Iroda fogta el a zsarolókat. A gyanú súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás. Részleteket az ügyről - a megzsarolt bank nevéről, a vizsgálatról, amelynek nyilvánosságra hozatalával a zsarolók fenyegetőztek - nem árulnak el.

Az RTL Klub információi szerint a megzsarolt pénzember Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója volt.

A Népszabadság úgy tudja, a kérdéses tíz évvel ezelőtti vizsgálat nem tárt fel olyan szabálytalanságokat,amelyek veszélybe sodorták volna az érintett bankot, annak vezetői ellen nem indult büntetőeljárás. Ennek ellenére a lap nem hivatalos információi szerint a vizsgálati anyagokat a közeljövőben újra kézbeveszik majd a hatóságok.

Simicska tanácsadója volt az egyik gyanúsított

Az ügy egyik gyanúsítottja az APEH egykori elnökének, Simicska Lajosnak informatikai tanácsadója volt 1999 áprilisa és 2000 októbere között - értesült az MTI az ügyet jól ismerő hivatalnoktól. A neve elhallgatását kérő hivatalnok emlékeztetett arra: a feltételezések szerint Simicska Lajos akkori APEH-elnök idején az APEH adatbázisát manipulálták, abból adatokat töröltek ki. A "hosszú bájtok éjszakája" ügyében lefolytatott nyomozás ugyan nem állapította meg, hogy bűncselekmény történt volna, de azt tudni lehet, hogy a most meggyanúsított tanácsadó, G. Z. nagy mennyiségű iratot töltött le, és valószínűleg ezeket használta fel a zsaroláshoz.