Lánykereskedőket ítéltek el Szegeden

Vágólapra másolva!
Prostitúcióra és pornográf fotózásra akart rávenni két férfi egy Erdélyben vásárolt lányt. Két, illetve másfél évre ítélték őket.
Vágólapra másolva!

Egy nagyszalontai lányt tartott fogva és igyekezett prostitúcióra kényszeríteni két férfi, akiket jogerősen másfél, illetve két év börtönbüntetésre ítélt a Szegedi Ítélőtábla kedden.

Az ítélet szerint a békéscsabai P. István 2006. július 31-én ismerőseivel a romániai Nagyszalontára utazott, ahol találkozott a későbbi sértettel, egy fiatal nővel, akinek szüleivel megegyezett, hogy 50 ezer forintért "munkavégzés céljából" átadják neki lányukat.

Augusztus 4-én a férfi megvásárolta a lányt, áthozta a határon, és a Békéscsaba melletti tanyájában tartotta két napig, majd gépkocsival Győrbe vitte, ahol átadta bűntársának, Sz. Miklósnak, hogy a lány prostituált legyen. A bevételen osztoztak volna.

Sz. Miklós Ausztriába vitte a lányt, ahol - jövőbeni ellenszolgáltatás fejében - átadta egy osztráknak, hogy a férfi bárjában dolgozzon. A lánynak elsősorban pornográf fotózásokon kellett volna részt vennie.

Mivel erre a lány nem volt hajlandó, a férfi visszahozta Magyarországra, és egy győrújbaráti panzióban helyezte el. A lányt fenyegetéssel megpróbálták prostítucióra kényszeríteni, hirdetéseket adtak fel, találkozókat szerveztek, de végül egyetlen esetben sem történt ilyen, mivel egy augusztus 6-án kiadott körözés alapján a rendőrség a lányt megtalálta, majd pár nappal később a vádlottakat letartóztatta.

A bíróság munkavégzés, fajtalanság és közösülés céljából elkövetett emberkereskedelem és kerítés miatt mondta ki bűnösnek Sz. Miklóst és jogerősen két évre elítélte, P. István másfél év börtönt kapott.