Nem tudni, merre jár a titokzatos egri anyag

Vágólapra másolva!
Méreggel való visszaélés miatt megkezdődött a nyomozás az egri kórház gyógyszertárában talált rejtélyes doboz után, az első tanúkat már kihallgatták. A rendőrség és a katasztrófavédők is úgy tudják, a mérgező anyagra utaló felirattal ellátott csomagot az ÁNTSZ országos központjában vizsgálják, itt azonban nem tudnak róla.
Vágólapra másolva!

Méreggel való visszaélés bűncselekménye miatt, ismeretlen személy ellen indult eljárás az egri kórház gyógyszertárában csütörtökön talált anyag miatt - közölte az [origo]-val Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az egri Markhot Ferenc Kórház gyógyszertárának hűtőkamrájában találták a gyanús dobozt, amelyen az a felirat szerepelt: "brómcián". Az ÁNTSZ honlapja szerint a brómcián mérgező anyag, amelyből hő hatására mérgező füst keletkezik.

A rendőrségi szóvivő szerint a helyszínelés már csütörtökön befejeződött, így jelenleg nincs lezárva a kórháznak az a része, ahol megtalálták a dobozt. A rendőrök már megkezdték a tanúk kihallgatását.

Egyelőre nem lehet tudni, valójában milyen anyagot tartalmaz a doboz, amelyet Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője szerint egy biztos hordozóba helyeztek, és átadták az ÁNTSZ megyei szervezetének. Bár az ÁNTSZ regionális központjában azt mondták az [origo]-nak, hogy az anyagot a fővárosba szállították, mert itt végzik el a vizsgálatokat, az országos központ kérdésünkre nem tudta megmondani, jelenleg hol van a kórházban talált titokzatos csomag és mi történik vele.