Félmilliárdos kannabiszfogás

Vágólapra másolva!
A rendőrség szerint félmilliárd forintnyi kábítószer található azon a három kannabiszültetvényen, amelyet még szerdán lepleztek le a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. Két férfit is elfogtak, őket kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

Félmilliárd forint értékű kábítószert foglalt le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a fővárosban és két másik településen - közölte a rendőrség pénteken. Az NNI közleménye szerint szerdán, a késő esti órákban a rendőrök elfogtak két magyar férfit, akiket kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítanak.

A rendőrök az akció során Budapesten, illetve a vonzáskörzetében lévő két településen felszámoltak illegális kenderültetvényeket is: lefoglaltak 500 tő élő és megközelítőleg 500 grammnyi szárított kannabiszt, amiket úgynevezett agrokulturális módszerrel termesztettek. Ez azt jelenti, hogy a gyanúsítottak nagy teljesítményű lámpákkal, párásító berendezéssel megpróbáltak a lakásban a növény számára megfelelő klímát teremteni.

A jelenlegi adatok szerint az elfogott személyek a termesztéshez szükséges eszközöket külföldről szerezték be.