Egy éve nincs meg a Teve utcai lövöldöző

Vágólapra másolva!
Máig nem fogta el a rendőrség azt az ismeretlent, aki egy évvel ezelőtt 15 lövést adott le a Teve utcai rendőrpalotára. A politikai hullámokat is vető ügyben meghosszabbították a nyomozást, mert állítólag új fejlemény van, de a rendőrség semmilyen, a nyomozást érintő kérdésre nem kíván válaszolni.
Vágólapra másolva!

Egy éve, 2007. február 13-án lőttek rá a rendőrség Teve utcai központjára. A máig ismeretlen elkövető hajnali fél egy körül nyitott tüzet egy, a Déryné köz sarkáról egy 7,62-es kaliberű katonai fegyverből. Az épületbe 15 golyó csapódott be a kilencedik és tizenharmadik emelet között. A késői időpontnak köszönhetően nem sérült meg senki, de az épületben 15 milliós kár keletkezett.

A Nemzeti Nyomozóiroda nagy erőkkel, kilenc vonalon kezdte meg a nyomozást. Az országos rendőrfőkapitány előbb 5, majd 10 millió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. A rendőrök bejelentették, hogy egy fekete VW Golfot keresnek, amelynek utasait szeretnék kihallgatni, majd közöltek egy fantomképet egy fiatalemberről, akit szintén szerettek volna megkérdezni, mit látott akkor éjszaka.

Az egy éve indult nyomozást nemrég, május 13-ig meghosszabbította a Legfőbb Ügyészség, miután - a Havaria Press információi szerint - a nyomozók váratlan nyomra bukkantak az ügyben. Az [origo] megkereste a NNI-t, hogy megtudja, mit sikerült kideríteni egy év alatt, de az iroda csak annyit közölt, hogy "a Rendőrségi Igazgatási Központ épületét ért támadás ügyében elrendelt nyomozásról jelenleg nem kíván tájékoztatást adni".

Titkosszolgálati szálak

Néhány nappal a Teve utcai rendőrpalotát ért támadás előtt jelentette be Szilvásy György, akkori kancelláriaminiszter, a kormánynak tudomása van arról, hogy egyes szélsőséges csoportok március 15-én a kordonnal lezárt Kossuth tér és az Országház elfoglalására készülnek. A miniszter szerint ezek a csoportok arra is készültek, hogy megosszák a rendőrségi erőket, hogy elvonják a rendőröket a Parlament védelmétől.

Fotó: Szabó Pál

Nem sokkal később, két nappal a támadás előtt megjelent egy felvétel egy videómegosztó oldalon, amelyen egy maszkot viselő férfi előtt egy Kalasnyikov gépfegyver hevert egy asztalon. A beszédszintetizátorral felolvasott szöveg szerint a "Magyar Nemzeti Forradalmi Ítéletvégrehajtó Ezred" 48 órát adott a kormány és a rendőri vezetők lemondására, ellenkező esetben erőszakot helyezett kilátásba.

Bár néhány nappal később ugyanaz a felhasználó megjelentetett egy felvételt, amelyen közölte, a szervezet nem létezik, és az egész csak egy vicc volt, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) komolyan vette a fenyegetést. Laborc Sándor főigazgató egy korábbi, újságíróknak rendezett beszélgetésen azt mondta, az NBH azonosította a videón látható személyt, és az információt át is adta a rendőrségnek.

Politikai adok-kapok

Szilvásy a támadás után nem sokkal azt nyilatkozta, hogy nem konkrétan erre, de ilyen típusú fenyegetésekre utalt, amikor a titkosszolgálati jelentésekről beszélt korábban. Megismételte, hogy a kormánynak fegyveres készülődésről van tudomása. Még 13-én délelőtt a Teve utcába érkezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki a 2006 őszi zavargásokra utalva azt mondta, hogy az egyre radikalizálódó eseményeknek felépült egy láncolata, ami a fegyveres támadásig vezetett.

A Fidesz már a támadás előtt hiteltelennek nevezte Szilvásy bejelentését. Demeter Ervin, volt titokminiszter azt mondta, a kormány "megint előhúzta a nemzetbiztonsági kártyát", csak hogy indokolttá tegye a kordonok fenntartását. A rendőrpalotát ért támadás után pedig Simicskó István, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának KDNP-s elnöke érdekesnek találta, hogy a miniszter drámai hangú bejelentése után két nappal bekövetkezett az, amire figyelmeztetett.