Jelentkezett a miskolci késelő

Vágólapra másolva!
Önként adta fel magát az a 16 éves fiú, aki péntek este pillangókésével megsebesített két fiatalt egy miskolci söröző előtt. A rendőrség emberölés bűntettének kísérlete miatt indított eljárást ellene.
Vágólapra másolva!

Jelentkezett a miskolci rendőrkapitányságon az a 16 éves fiú, aki a borsodi megyeszékhelyen háromszor hátba szúrt egy 18 éves, illetve jobb karján megszúrt egy 20 éves miskolci fiút - közölte hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

A késelés pénteken éjjel történt egy söröző előtt, ahol a miskolci fiú - szóváltást követően - egy pillangókéssel szúrta meg a két fiatalembert. Az elkövető vasárnap jelentkezett a rendőrségen. Elismerte tettét, amit a sértettel és baráti társaságával kialakult konfliktussal magyarázott - mondta Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete miatt folytat eljárást. A fiatalkorú gyanúsított szabadlábon védekezhet. Miután a fiú feladta magát, a rendőrség hétfőn visszavonta az elkövető kézre kerítésére kitűzött 500 ezer forintos nyomravezetői díjat.