Kétezer bőrfejű vonult fel Budapesten

Vágólapra másolva!
Mintegy kétezer fekete ruhát viselő bőrfejű gyűlt össze szombat délután a budapesti Hősök terén az úgynevezett becsületnapi megemlékezésre. Eközben háromszázan a magyar nyilasokra és II. világháborús német megszállókra emlékező szkinhedek ellen tüntetett tarkóra tett kézzel.
Vágólapra másolva!

A fekete bőrdzsekit, fehérfűzős fekete bakancsot viselő, kopaszra nyírt fiatalok a Hősök terén felállított fémkordonon belül sorakoztak fel katonai alakzatban. Az Ismeretlen katona sírja előtt egy ideiglenes transzparenst, a tér közepén egy fából készült keresztet állítottak fel. A keresztre azt írták fel, hogy Vér és becsület. A katonai rendbe sorakozott közel másfél ezer fiatal mellett több száz rendező, zászlóvivő, szimpatizáns volt látható - jelentették a helyszínről a távirati iroda tudósítói. A rendőrség a Hősök terét szalaggal zárta körül.

A Szépművészeti Múzeum előtt mintegy háromszáz ember, főként fiatal gyülekezett. Amikor a bőrfejűek belekezdtek a magyar himnuszba, az ellentüntetők tarkóra tett kézzel tiltakoztak a felvonulók ellen, akiket "a terrorimádók fekete egyenruhába bújt mai gyermekeinek" neveztek.

Magyarországi és külföldi bőrfejűek 1997 óta emlékeznek meg arról, hogy 1945. február 11-én több tízezernyi német és magyar katona tört ki a Vörös Hadsereg által bekerített Budai Várból. Az emlékező akciókat a becsület napjaként emlegetik. A rendezvényeket szélsőségesen nacionalista szervezetek, esetenként magánszemélyek jelentik be. Az idei rendezvényt az a Domokos Endre János jelentette be magánszemélyként, aki a fővárosi ítélőtábla által 2005-ben jogerősen betiltott Vér és becsület kulturális egyesület egykori vezetője volt.