Vesztegetni próbált, elítélték

Vágólapra másolva!
A székesfehérvári bíróság gyorsított eljárással ítélt el egy román állampolgárt, amiért megpróbálta megvesztegetni az őt igazoltató rendőröket. Az autós egy év börtönbüntetést és 30 ezer forint bírságot kapott. Az ítéletet három évre felfüggesztették, a megvesztegetésre szánt pénzt pedig elkobozták. 
Vágólapra másolva!

A Fejér Megyei Bíróság pénteken egyévi, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint 30 ezer forint pénzbüntetésre és a vesztegetésre felajánlott pénz elkobzására ítélte azt a román férfit, aki meg akarta vesztegetni a vele szemben intézkedő rendőrt. A vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet - mondta Soós Gyula, a megyei bíróság elnöke.

A román sofőr a vele szemben szabálytalan előzés miatt intézkedő rendőrnek előbb tízezer forintot akart átadni. A férfit figyelmeztették, hogy a pénz felajánlásával bűncselekményt követ el. A felszólítást követően azonban további ötezer forintot ajánlott fel a rendőrnek. Az ügyben a bíróság gyorsított eljárással hozta meg az ítéletet.