Felfüggesztettet kapott a gázolót bántalmazó apa

Vágólapra másolva!
Fél év felfüggesztett börtönre ítélték azt a férfit, aki megverte fia gázolóját. A gyerek is, és a balesetet okozó férfi is nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Vágólapra másolva!

Garázdaság vétsége miatt jogerősen hat hónap - két évre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélt az Ózdi Városi Bíróság egy férfit, mert elégtételt vett a sofőrön, aki autójával elsodorta a gyermekét - közölte Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei bíróság szóvivője.

A bíróság gyorsított eljárásban hozta meg ítéletét a január 15-én történt baleset ügyében - közölte Szabó József, hozzátéve: az ítéletet mindenki tudomásul vette, így az jogerőre is emelkedett.

A rendőrség az incidens ideján úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy az ötéves gyerek figyelmetlenül szaladt át az úttesten, és egy arra haladó autó elütötte. A gyerek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A kisfiú apja a történtek miatt rátámadt a sofőrre, és bántalmazta. A gyermek és a sofőr is nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.