"Valahogy mindig bejött a cucc"

Vágólapra másolva!
Mobilt, gyógyszert, de akár kábítószert is vásárolhatnak a rabok a magyar börtönökben saját őreiktől - állította több érintett az [origo]-nak. Bár nem mindenki vonható be a tiltott kereskedelembe, állítólag valahogy mégis mindig bejut az áru. A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka szerint akad egy-két korrupt őr, de a jelenség nem elterjedt. Egy börtönőr szerint pedig hallani ugyan erről szóló sztorikat, de nem tudni, mi igaz ezekből és mi nem. A csábítás ugyanis nagy, de komoly a lebukás veszélye is.
Vágólapra másolva!

"A felderített ügyek alapján nem tekinthető gyakorlatnak, amennyiben ez előfordul, csak elszigetelt jelenségről lehet szó. Az eljárások rávilágítanak arra, hogy ilyen jellegű cselekmények előfordulnak, ez azonban a több, mint 8 ezer fős személyi állomány ezrelékét sem érinti" - reagált Dömény Sándor megbízott országos büntetésvégrehajtás (bv)-parancsnok az [origo] azon információjára, hogy a hazai börtönökben az őröktől számos tiltott holmit meg tudnak vásárolni az elítéltek. Takács Albert rendészeti miniszter komolyabbnak látja a problémát, hiszen bejelentette: korrupcióellenes intézkedési tervet készít a szaktárca a bv számára.

A döntést azután hozták meg, hogy múlt héten két volt börtönigazgatót, öt bv-ezredest, egy rabkórház-főorvost, egy bv-kft. igazgatót, és még három embert vádolt meg a Katonai Ügyészség korrupcióval. Az érintettek a vád szerint több börtönben kedvezőbb körülményeket biztosítottak a raboknak: a kényelmesebb cellától, a plusz eltávozásig sok minden megkaphattak a vezetőket lefizető elítéltek.

"Csak három módon kerülhet be"

Az [origo]-nak nyilatkozók, személyes tapasztalatai szerint nem elszigetelt esetről van szó, a korrupció nyilvánvalóan jelen van a hazai börtönökben: egyrészt több intézményt érint, másrészt nem csak néhány vezető fogad el kenőpénzt. Egy jelenleg börtönben ülő rab felesége például állítja: bárhol ült is eddig férje, "két hét alatt meg volt mindene". A férfi az elmúlt években négy börtönt is megjárt, erre alapozva állítja a nő, hogy férje a különböző intézetekben az őt őrzőktől meg tudta, ma is meg tudja vásárolni azt, amire éppen szüksége van.

A nő szerint cigit, Rivotrilt (a legnépszerűbb nyugtató a rabok körében, amiből több szem egyszerre tudatmódosítóként hat), telefont, de kábítószert és éles kést is lehet venni egyes őröktől. A feleség árakat is mondott, szerinte a rácsok mögött minden drágább, mint a szabad életben. A Rivotril tablettából egy szem 200, a kint ócskának számító, 3 ezer forintos mobiltelefon bent 40 ezer, a marihuána grammja pedig 5-6 ezer forintjába kerül a raboknak.

"Valahogy mindig bejött a cucc" - emlékezett börtönéveire egy másik volt elítélt, a fiatalember szerint a "szintes őröktől" leginkább Rivotrilt, alkoholt és telefont lehetett vásárolni abban a vidéki intézményben, ahová őt csukták le. Kérdésünkre, hogy tapasztalatai szerint az állomány hány százaléka foglalkozott a rabok igényeinek kielégítésével, azt mondta, hogy kevesen. "De volt minden szinten pár ember, és valószínűleg benne volt egy-két csomagellenőrző, konyhai dolgozó, és segíthettek annál a cégnél is, ahol a rabok dolgoztak".

Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa több ezer fogvatartottal találkozott személyesen az elmúlt években, rendszeresen járja a hazai bv-intézményeket. Szerinte "tipikus jelenség" a börtönökben a három népszerű, de tiltott holmi: a telefon, a Rivotril, és a kábítószer. "Ezek csak három módon kerülhetnek be az intézményekbe be: az őr viszi be, a rab viszi be, vagy csomagban kerül be. Bármelyik történik is, mindhárom esetben a bv mulasztása is megállapítható" - állítja a jogvédő.

De aki a fővárosi Venyige utcai börtön kerítése mellett sétál, maga is hallhat nap mint nap a rácsok mögött használt tiltott dolgokról. Itt az utcáról kiabálnak be, mutogatnak jeleket a rokonok az intézmény ablakában álló raboknak. "Kapcsold be a telefonod" - ordította ott jártunkkor egy ember, hallhatták őrök, az utcán sétálók, bárki. Az egyik ablakban egy félmeztelen férfi összegyűrt fehér zsebkendővel a kezében írt valamit az ablakra válaszként.

Nagy a csábítás

"Döntse el a társadalom, hogy kinek hisz: a szomszédgyilkosnak, vagy azoknak, akik a törvény végrehajtására esküdtek fel" - így reagált az elítéltek állításaira Fabók Ferenc, a Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke. Az érdekképviselő elutasította, hogy az őröktől vásárolhatnak ezt-azt a rabok. Fabók szerint egyetlen eszköze van az elítéltnek a vele szemben állandóan kényszerintézkedést alkalmazó őr ellen, a rágalom.

Egy névtelenséget kérő börtönőr már árnyaltabban fogalmazott az [origo]-nak, bár túlzónak nevezte a fenti állításokat. "Annál menőbb egy rab a társai előtt, minél jobban fényezi magát, hogy neki ilyen, meg olyan kapcsolatai vannak. Nem kell elhinni nekik mindent" - közölte a férfi, aki szerint "az állomány nagy része becsületesen, keményen odateszi magát".

Fotó: Szabó Pál
A szegedi Csillag belülről

A körletfelügyelőként dolgozó férfi szerint elvileg elképzelhető, hogy az őrök becsempésznek ezt-azt, de ez nem egyszerű feladat, lévén őket is ellenőrzik. "Bizonyítékok nélkül hallani sztorikat, de nem tudni, hogy ezekből mi igaz" - fogalmazott. Szerinte nagy a csábítás, de nagy a lebukás veszélye is. A férfi öt éve dolgozik az egyik bv-intézetben, de a keresete nem éri el a havi nettó 90 ezer forintot, miközben a munkája rendkívüli stresszel jár. Fabók szerint a bv-dolgozók havi átlagkeresete ma, Magyarországon 65-80 ezer forint között van, erre jön havonta 15 ezer forint őrzési pótlék, ami két éve még havi 1800 forint volt.

Az országos parancsnokság adatai is azt mutatják, hogy alig van ilyen ügy miatt felelősségre vonás. Az elmúlt három évben a 8 ezer fős bv-állományban 539 "szolgálattal összefüggő bűncselekmény" történt, de ennek legnagyobb része az őrök késése, elalvása stb. volt. A félezerből 60 alkalommal indult büntető eljárás hivatali visszaélés miatt 2005 és 2007 vége között, de csak 7 esetben történt elmarasztalás az egész országban. Vesztegetési ügyben még kevesebb eljárás indult: három év alatt 11 eset. A statisztikák szerint ugyanakkor e három évben egyetlen esetben sem marasztalt el senkit a hivatalból vizsgálódó Katonai Ügyészség.

Detektorok, drogkereső kutyák

Nagy mennyiségben kerülnek be tiltott dolgok az általunk felhívott két vidéki bv-intézetbe is, mondták az [origo]-nak a börtön parancsnokok. Csakhogy azok nem jutnak be a körletekbe, állítják, fennakadnak az első rostán, és nem az őrökön keresztül érkeznek a falak közé.

Sopronkőhidán az elmúlt években két próbaidős őr bukott le mindössze, az egyik szeszt, a másik telefont próbált becsempészni, mindkettőtől azonnal megváltak - közölte Pantali Zoltán dandártábornok. Balassagyarmaton még erre sem volt példa, állította Budai István ezredes. A parancsnokok szerint mindkét intézményben az a jellemző, hogy a családtagok próbálnak meg csomagban becsempészni mobilt, Rivotrilt és gyenge minőségű testépítő szereket.

A csempészárut mindkét helyen lefülelik a csomagellenőrzésnél - mondták a parancsnokok, igaz, Sopronkőhidán találtak már pár mobilt a cellákban. Innen, csak az elmúlt évben 200 droggyanús pakkot küldtek a Toxikológiai Intézetbe, amelyek még a csomagellenőrzéskor akadtak fenn a kontrollon. Számos esetben - mint utóbb kiderült - indokoltan, és hasonlóan sokan buktak le a nógrádi kisvárosban is.

Forrás: MTI
Bv-udvar Sopronkőhidán

Mindkét helyen többlépcsős biztonsági rendszerek vigyázzák, hogy a rabokhoz ne jussanak el a tiltott küldemények. Van detektoros kapu, kézi fémkereső, csomagröntgen, valamint drogkereső kutyák járják a cellákat. Az [origo]-nak nyilatkozó börtönviselt fiatalember szerint ott, ahol ő volt, a "zűrös raboknak még a joghurtjába is beletúrtak". Emellett a névtelenséget kérő börtönőrtől a parancsnokokig mindannyian kihangsúlyozták: a biztonsági ellenőrzéseken ők is átesnek. "Ha hatszor megyek ki-be egy nap, akkor hatszor vizsgálnak át a kollégáim" - fogalmazott egyikük.

Testépítő csokikrém, tudatmódosító leves

Az ellenőrzések ellenére is lehetnek gyenge pontok. Pantali szerint náluk a rabokat foglalkoztató, és a bv-intézet területén található céghez naponta 8-10 kamion jár be, ezeket rendkívül nehéz az utolsó csavarig ellenőrizni. Valamint - mondta a parancsnok - vannak ma már olyan telefonok, amelyekben alig van fém alkatrész, lehet, hogy ezeket nem érzékeli a fémkereső.

Budai leginkább az összeőrölt Rivotil felfedezésének nehézségeire hozott példákat. Ezt cappuccino-porba, vagy neszkávé közé keverik, s így küldik be. Ezen kívül gyakori, hogy mindenféle román, vagy ukrán testépítő szereket kevernek csokikrémbe. "Ezekkel az a baj, hogy a rabok - mivel kávé, vagy krém formájában fogyasztják - egyszerűen nem tudják, hogy mennyi tudatmódosító van egy-egy adagban" - utal a Rivotril ilyen fajta fogyasztásának veszélyeire a parancsnok.

Régebben próbálkoztak borotvahabos dobzba rejtett mobillal is, de az a röntgenen lebukott. A margarinos, joghurtos doboz aljába helyezett telefon már nem is tűnik túl fantáziadúsnak, a rántott húsba rejtett mobil pedig könnyű préda a rutinos smasszereknek.

Hasonló trükkökről mesélt az elítélt férjét látogató asszony is. A kávé mellett ő zacskós levesbe is kevert már a börtönökben népszerű antideprsszánsból, az óvatosan felnyitott csomagot zacskóforrasztóval zárta vissza. Sőt, az asszony egyenesen azt állította: egyszer elment egy konzervgyárba is, ahol elintézte, hogy egy megfelelően becsomagolt telefont is berakjanak az egyik konzervbe, majd azt a többi dobozzal együtt szabályosan lehegesztették.