Fővárosi alpolgármesterre vallottak egy vesztegetési ügyben

Vágólapra másolva!
Terézváros SZDSZ-es alpolgármesterére, Bajor Zoltánra vallott egy vállalkozó egy vesztegetési ügyben - írta a Magyar Nemzet. A cégvezető azt állítja: 18 millió forint kenőpénzt kértek tőle. A politikus szerint a vállalkozó nem mond igazat. Bajor azt tervezi, hogy jogi útra tereli az ügyet. 
Vágólapra másolva!

Berecz Károly vállalkozó terhelő vallomást tett a terézvárosi vesztegetési ügyben a kerület SZDSZ-es alpolgármesterére, Bajor Zoltánra - számolt be róla a csütörtöki Magyar Nemzet. A múlt héten a Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció elleni osztályának nyomozói őrizetbe vették Kovács Pétert, a Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit (TVN) Zrt. vezérigazgatóját és egy másik gyanúsítottat.

A bűncselekmény a Bajcsy-Zsilinszky út 61. szám alatti üzlethelyiség privatizációjával kapcsolatos. Berecz Károly, az ingatlan volt bérlője azt állítja, hogy 18 millió forint kenőpénzt kértek tőle. A vállalkozó a bérleti díj emelésével kapcsolatos viták után szerette volna megvenni az ingatlant, de a szerződéskötést feltételhez kötötték - állítja. A vállalkozó a Magyar Nemzetnek azt mondta, Bajor Zoltán követelte tőle a vesztegetési pénzt, de szerinte Verók Istvánnak, az MSZP-s polgármesternek is tudnia kellett erről. Berecz a nyomozás érdekeire hivatkozva részletekre nem tért ki, de utalt arra, hogy tettenérés történt. Állítása szerint a 18 milliót tartalmazó táskát a múlt heti igazgatósági ülésre kellett volna eljuttatnia, de jelzésére közbelépett a rendőrség.

Az SZDSZ-es alpolgármester szerint Bajor bosszúból tehette az őt terhelő vallomást, a gyanúsítást visszautasítja, és közölte: jogi útra tereli az ügyet. Verók István vádaskodásnak nevezte a Berecz által mondottakat, és szintén azt mondta: a cégvezető a bíróságon fog felelni ezért. Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője az üggyel kapcsolatban azt mondta: klasszikus bosszúállásról van szó és az igazság ki fog derülni. A terézvárosi alpolgármester élvezi a párt bizalmát - tette hozzá.