Vágólapra másolva!
Büntetés-megszakítást, több csomagot, látogatást intéztek pénzért cserébe a korrupciós ügyben megvádolt büntetés-végrehajtásban dolgozók - derül ki a Magyar Nemzet által ismertetett vádiratból. A börtönbotrány tárgyalása március 12-én lesz.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet birtokába került a vádirata annak a börtönbotránynak, amelyről a hét elején számolt be elsőként az MTV híradója. Tizenegy gyanúsítottat, főként büntetés-végrehajtásban dolgozó vezetőket vádolnak azzal, hogy pénzért előnyhöz juttattak bizonyos elítélteket. A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság katonai tanácsa március 12-ére tűzte ki a korrupció gyanújával indult ügy tárgyalását.

A két kulcsszereplő Gy. Zoltán, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának ezredese és többszörösen büntetett előéletű barátja, Á. János - írta a napilap csütörtöki számában. Á-ra a sokadik bűncselekménye után letöltendő szabadságvesztést róttak ki, és - a vádirat szerint - elhatározta, hogy börtönbe vonulása előtt Gy. segítségét kéri a kedvezőbb feltételek megteremtéséhez. Az ezredes közben is járt az érdekében, elérte a harmadrendű vádlottnál, a Heves megyei parancsnoknál, hogy Á. havonta több beszélőt és csomagot kapjon.

Az elítéltet később gyógykezelésre Tökölre vitték, a büntetés-végrehajtás központi kórházába. Látta, hogy az ottani, egyébként fiatalkorúakat fogva tartó intézetben jobbak a körülmények, ezért újra megkereste Gy-t, hogy segítsen. Az ezredes elérte, hogy barátja Tökölön maradhasson, s el is helyezték a "VIP"-körletben - számolt be róla a Magyar Nemzet a vádiratra hivatkozva. Később itt le akarták váltani Á-t takarítói munkaköréből, ám ez hátrányos lett volna az elítéltre a kedvezmények megítélésekor, a feltételes szabaduláskor. Gy. meggyőzte az ötödrendű vádlottat, a tököli kórház főigazgató-helyettesét, hogy mégse váltsa le az elítéltet.

A vád szerint később Á. egymillió forintot adott az ezredesnek azért, hogy újabb kedvezményeket intézzen el neki. Így több alkalommal megjutalmazták, eltávozásokat kapott, enyhébb fokozatba minősítették át. Gy. még egyszer egymilliót kért, ezúttal a közbenjáró tököli börtönparancsnoknak, aki szintén vádlott az ügyben. Á. a pénzt nagy részét el is juttatta a vezetőnek. Az elítélt kapcsolata segítségével azt is elérte, hogy egyik rabtársát, akivel konfliktusba került, távolítsák el raktárosi munkaköréből. A vádiratban a Magyar Nemzet szerint az áll, hogy később még százezret, majd hárommilliót kért az ezredes az elítélttől, aki ezt már nem tudta kifizetni.

Á. két másik elítéltnek is felajánlotta a kapcsolatait a vád szerint, büntetés-félbeszakítást ígért pénzért cserébe. Ebben két ügyvéd segédkezett. Felvették a kapcsolatot egy orvossal, aki igazolást adott arról, hogy az elítéltek hozzátartozóit megműtik, s erre tekintettel kérték a büntetés-félbeszakítást.

A Budapesti Katonai Ügyészség Gy-t és társait vezető beosztású, hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és magánokirat-hamisítással vádolja.