Vágólapra másolva!
Lados Istvánt, Zuschlag János csalással vádolt egykori szocialista képviselő korábbi titkárát házi őrizetbe helyezik. Ladost bűnszervezetben elkövetett csalás gyanúja miatt szeptemberben helyezték előzetes letartóztatásba.
Vágólapra másolva!

Házi őrizetbe helyezik Lados Istvánt, a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottját - közölte pénteken Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun megyei főügyész. Zuschlag János korábbi titkárát a kecskeméti ügyész indítványa alapján helyezték házi őrizetbe. Lados szeptember 28-a óta volt előzetes letartóztatásban.

A bíróság szerint Lados az eljárás során önmagára nézve teljes körű beismerő, társaira nézve pedig terhelő vallomást tett. Zuschlag János korábbi személyi titkára bizonyítékokat bocsátott a hatóság rendelkezésére, és együttműködő magatartást tanúsított. Így a bíróság szerint a gyanúsított előzetes letartóztatása helyett elegendő a házi őrizet is.

Lados ellen, a Zuschlag-ügy kapcsán folyik nyomozás. Zuschlag Jánost, az MSZP volt országgyűlési képviselőjét, a kiskunhalasi szervezet korábbi elnökét, az MSZP megyei szervezetének volt ügyvezető elnökét - társaival együtt - különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítják.

Az ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, amelynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt.

A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok, mintegy 50 millió forint pályázaton nyert pénz rendeltetésszerű használatával nem tudnak elszámolni. Az ügyben többek között Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt is kihallgatták.