Nyalintást javasolnak a jogsijukat féltő papoknak

Vágólapra másolva!
Alkotmányos kérdést vet fel az evangélikusok szerint a vallásuk előírásait betartó, emiatt alkoholt fogyasztó lelkészek, plébánosok jogosítványának esetleges elvétele. Az ittas vezetőkkel szemben zéró toleranciát hirdető, új jogszabály egyik kidolgozója ellenben úgy véli, nem mentség a vallás, aki ivott, az nem tud rendesen vezetni. A kormánybiztos szerint csak egy kortyot kellene inniuk a papoknak.
Vágólapra másolva!

"Teljesen jogos, hogy alkoholos ember ne üljön volánhoz" - fogalmazott Csoma Áron, a Magyar Református Egyház elnökségi szóvivője. Csoma ugyanakkor közölte: nagyon sok kollégájának lehet kellemetlensége az új jogszabályból, hiszen nagyobb ünnepek alkalmával, a református vallás szerint a lelkészek is fogyasztanak minimális alkoholt. Legalább havonta egyszer, úrvacsora alkalmával, de van gyülekezet, ahol hetente.

Egy pár napja hatályos új jogszabály szerint a közúton ellenőrző rendőröknek mérlegelés nélkül el kell vennie a sofőr jogosítványát, ha elszíneződött a szonda. Ez alól kért felmentést a rendészeti miniszterhez írt levelében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, amely azt szeretné: a vallásuk előírásai szerint misebort fogyasztó plébánosok mentesüljenek a szankció alól.

Külön nehezíti a helyzetet a reformátusoknál - csakúgy, mint a katolikusoknál - , hogy egy-egy lelkészre több gyülekezet is jut, főleg vidéken. Vagyis napi többszöri - igaz, alkalmanként minimális - alkoholfogyasztás mellett sokszor autóba is kell ülniük. "Ez egy megoldásra váró kérdés, amellyel foglalkozni kell" - utalt a problémára a reformátusok szóvivője.

Az élethez kell igazítani a törvényt

Ennél jóval tovább ment Hafenscher Károly, az evangélikus egyház szóvivője, aki azt mondta az [origo]-nak, hogy alkotmányos kérdést vetne fel, ha megbüntetnék a vallásgyakorlásuk miatt alkoholt fogyasztó lelkészeket és papokat. Az alkotmány ugyanis előírja a szabad vallásgyakorlást, vont párhuzamot az evangélikus egyház képviselője.

"Az élethez kell igazítani a törvényt" - közölte Hafenscher, aki az új szabállyal "2000 éves alapvető hitbeli megnyilvánulásukat" állította szembe. Szerinte a történelmi egyházaknak együtt kell az illetékes miniszterrel megtalálni a megoldást. "A legnehezebb időkben is megoldottuk ezt, most is meg kell" - utalt Hafenscher a jelenleg is hatályos, az akkori nevén Állami Egyházügyi Hivatal és a katolikusok között 1974-ben született megállapodásra, amely legálissá tette "a misézéshez elengedhetetlenül szükséges alkohol" fogyasztását.

A zéró toleranciát bevezető jogszabály egyik életre hívója, Pausz Ferenc nem fogadja el az egyház véleményét. "Ez nem lehet mentség" - közölte az ORFK közlekedési osztályának volt vezetője, aki szerint "nem akármiért javasolta a teljes tilalmat a rendőrség". Pausz szerint, ha valaki alkoholt fogyasztott, annak meg kell oldania a közlekedést úgy, hogy ne vezessen autót. "Ebbe minden egyes járművezető beletartozik" - mondta a volt rendőrségi vezető, aki szerint csak ezzel a módszerrel lehet csökkenteni az ittasan okozott balesetek magas számát.

Turbán helyett bukósisak

Szintén a kivételezés ellen van Kondorosi Ferenc kormánybiztos, a közlekedésbiztonsági joganyag felelőse, aki hívő katolikusként állítja: számos esetben látta, hogy a miséző plébánosok csak egy korty bort vesznek az ajkukhoz. Kondorosi szerint ennek kellene gyakorlattá válni. "Ha csak egy kortyot isznak a plébánosok, akkor nem színeződik el a szonda, és nem is veszik el a jogosítványukat" - mondta el a szerinte üdvözítő megoldást a biztos.

Forrás: MTI

Az evangélikusok szóvivőjének alkotmányossági kifogására úgy reagált Kondorosi, hogy ő "nem érzi az alkotmányossági dimenziót", mint mondta, értékteremtőnek gondolja az egyházak működését, de a törvények mindenkire egyenlően érvényesek.

Igaza alátámasztására több nemzetközi példát is felhozott a kormánybiztos: "Felhívnám a figyelmet egy nagyon érdekes jogesetre, amikor egy szikh vallású férfi azon dilemmázott, hogy motorozás közben miként tud bukósisakot hordani, hiszen vallása szerint turbánt kell viselnie" - fogalmazott Kondorosi, aki hozzátette: a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság úgy döntött, hogy fel kell vennie a bukósisakot. Kondorosi hozzátette azt is, hogy a II. vatikáni zsinat azt tanácsolja: "A papok ne kérjenek maguknak kiváltságokat".

Megkerestük a rendészeti minisztériumot is, hogy miként reagálnak a püspöki konferencia levelére. A tárca sajtóosztálya annyit közölt, hogy Takács Albert miniszter a jövő héten válaszol a levélre, addig nem kívánják kommentálni a kérést.