Toller juttatásain vitáznak a pécsi politikusok

Vágólapra másolva!
Gyakorlatilag hazugsággal vádolják egymást a pécsi politikusok a kómában fekvő Toller László juttatásaival kapcsolatban. Többek között az a vita tárgya, hogy táppénzen van-e a helyiek parlamenti képviselője.
Vágólapra másolva!

A Fidesz pécsi elnöksége a valóságnak megfelelő tájékoztatásra szólítja fel az MSZP-t és a parlament elnökét a balesete óta kómában fekvő Toller László szocialista képviselő juttatásaival kapcsolatban - olvasható Révész Mária városi Fidesz-elnök közleményében. A politikus úgy fogalmazott, hogy a szocialisták és a házelnök saját hatáskörben tárják a közvélemény elé azokat az információkat, amelyek egy jogállamban megalapozottan elvárhatók.

Révész ugyanakkor nehezményezi: "egyetlen nyilatkozat sem említette, Toller László táppénzen lenne", miközben Szili Katalin azt mondta, hogy Toller László "táppénzjogosultsága 2008. június 18-ig tart". A Dunántúli Napló január 15-én megjelent cikkének tanúsága szerint azonban a pécsi Városházán senki nem tud arról, hogy Toller László polgármesterként táppénzen lenne.

"Ki nem mond igazat? A táppénzt korábban egyetlen nyilatkozat sem említette, miért csak most került a közvélemény elé?" - tette fel a kérdést a Fidesz pécsi elnöke. Az ellenzéki párt pécsi elnökségének álláspontja szerint Toller Lászlót, illetve családját mindazon juttatások megilletik, amelyek sok hasonló helyzetbe került magyar állampolgárt. Ugyanakkor elfogadhatatlannak és az emberi méltóságot sértőnek tartják "a mellébeszélést, ami ebben az ügyben történik".

Révész szerint időről időre felvetődik, hogy a tragikus balesetben munkaképtelenné vált Toller miként képviselheti 48 ezer pécsi és baranyai választópolgár érdekeit az Országgyűlésben. Felvetette: miként lehetséges, hogy a parlament alkotmányügyi bizottságában jelenlévőként szerepel, helyettesítési megbízásokat ad, szavaznak a nevében, és miként lehetséges, hogy nevében felesége vagyonnyilatkozatot ad be. Révész Mária megjegyezte: azt sem tudni, ki írta alá Toller László adóbevallását.

A kommüniké kitér arra, a pécsi Fidesz novemberben felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy Toller László tiszteletdíjának és költségtérítésének folyósításával kapcsolatban törvénysértés gyanúja merül fel, ezért felszólította az MSZP helyi szervezetét, járjon el Toller László jogi státusának rendezése ügyében.

A fideszes politikus reménykeltőnek nevezte, hogy az Országgyűlés elnöke felkérte a Ház főtitkárát, vizsgálja meg a bizottsági helyettesítési gyakorlatot és adjon róla tájékoztatást. Szili Katalin akkor az alkotmányügyi és a mentelmi bizottság elnökétől azt kérte, nyújtsanak be javaslatot a képviselők jogállásnak pontosabbá tételéről, valamint kerüljön újra a parlament elé a hiányzások szabályozásának kérdése.

Az ügyészség döntött a hatáskörről

A Központi Nyomozó Főügyészség döntött arról, hogy a Toller László tiszteletdíja ügyében tett feljelentés a hatáskörébe tartozik-e. Fazekas Géza, az ügyészség szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére a döntés tartalmáról arra hivatkozva nem közölt részleteket, hogy a még kedden hozott határozatról előbb a feljelentőt tájékoztatják. Arra a kérdésre, hogy tartalmilag is megvizsgálták-e a feljelentést, Fazekas megismételte: a hatáskör ügyében döntöttek.

Toller László tiszteletdíjának ügyében a DEPORT '56 szervezet elnöke tett feljelentést. Szerdahelyi Szabolcs jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt kért eljárást azok ellen, akik felelősek azért, hogy 2007. január 31-e után is folyamatosan utalják a parlamenti képviselő tiszteletdíját és költségátalányát.

Azzal érvelt, hogy az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény alapján a képviselő minden év január elsejétől köteles vagyonnyilatkozatot tenni, ennek elmulasztása esetén tiszteletdíjban nem részesülhet, képviselői jogait nem gyakorolhatja.