Behajthatatlan egy iskolából elsikkasztott ebédpénz

Vágólapra másolva!
Nem tudnak behajtani 2 millió forintot egy iskola korábbi dolgozóján, aki az összeget az ebédpénzéből sikkasztotta el. A már régebben elítélt, egykori iskolai ügyintéző ugyanis vagyontalan, és nem tud fizetni. Az ügy 12 éves, az iskola most kérte a fővárosi közgyűlést: engedje el a főváros a követelést.
Vágólapra másolva!

Azt kéri a fővárostól a budapesti Varga István Szakközépiskola és Szakiskola, hogy engedje el egy vele szemben támasztott több mint kétmilliós követelését, mert nem tudja behajtani az adóson az összeget. Az adós korábban az iskola pénzügyi ügyintézője volt, de kiderült róla: 2 241 000 forinttal megrövidítette az iskolát.

A 12 évvel ezelőtti ügyben az iskolaigazgató tett feljelentést. A sikkasztás akkor derült ki, amikor új gazdasági vezető érkezett a szakközépiskolába, és "két hét alatt rájött, hogy komoly problémák vannak" - mondta az [origo]-nak Bugár Péter igazgató. A pénzügyi ügyintéző az ebédpénzekkel manipulált, így jutott hozzá évek alatt a több mint kétmillió forinthoz. Az iskola két másik korábbi dolgozója pedig a pénztárból, mintegy 170 ezer forintot emelt ki, de ők már visszafizették a kárt - mondta Bugár.

Az igazgató feljelentést tett, és az érintett pénzügyi ügyintézőt elbocsátotta. A II. és III. kerületi bíróság 1997-ben összesen négy embert ítélt el az ügyben, sikkasztásért, csalásért, magánokirat-hamisításért. A negyedik vádlott a korábbi gazdasági vezető volt, aki ugyan nem vett részt a bűncselekményekben, de hanyag kezelésben vétkesnek találta a bíróság.

A sikkasztó korábbi pénzügyi ügyintéző ellen ezután kártérítési pert indított a szakközépiskola. A per öt évig húzódott, de a bíróság végül kimondta, hogy az érintettnek meg kell fizetnie az okozott kárt. Az egykori ügyintézőről azonban kiderült: nincs vagyona, ezért a 2 241 00 forintos adóssága behajthatatlan - mondta az igazgató, aki több mint tíz éve nem találkozott az elbocsátott ügyintézővel.

"A kötelezett lánya házában lakik, értékesítésre alkalmas vagyona nincs, letiltható jövedelme nincs" - olvasható a fővárosi közgyűlés elé kerülő előterjesztésben is. Ebben az szerepel: a főváros döntsön úgy, hogy a tulajdonában levő szakközépiskola lemondhasson a követeléséről, mert az adós nem tud fizetni. A közgyűlés idei utolsó ülésén, csütörtökön dönt az ügyben.