Halálra gázoltak egy gyalogost Dombóváron

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Életét vesztette az a 65 éves férfi, akit elgázolt egy személygépkocsi Dombóváron - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. A baleset kedd este történt: a gyalogosan közlekedő férfi feltehetően figyelmetlenül lépett az úttestre, a gépkocsi vezetője pedig már nem tudott időben megállni. A sofőr elsősegélyben részesítette a sérültet, akit később a mentők a dombóvári kórházba szállítottak, az orvosok azonban már nem tudták megmenteni a férfi életét.