Eszenyi Enikő lesz a Vígszínház vezetője

Vágólapra másolva!
Eszenyi Enikő lesz februártól a Vígszínház új vezetője - erről döntött egyhangú szavazással csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága. A bizottság döntött Operettszínház és a Thália Színház új vezetőinek a kinevezéséről is.
Vágólapra másolva!

Februártól 2014. január végéig Eszenyi Enikő a Vígszínház, Kerényi Miklós Gábor a Budapesti Operettszínház és Zimányi Zsófia a Thália Színház vezetője - erről csütörtökön egyhangú szavazással döntött a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága.

Az ülésen a levélben betegséget jelző Eszenyi Enikő kivételével a bizottság minden pályázót meghallgatott. Mindhárom színház jelenlegi vezetőjének a megbízatása január végén jár le. Marton László, a Vígszínház jelenlegi vezetője jelezte, hogy nem indul újra, posztjára egyedül Eszenyi Enikő jelentkezett. A bizottság titkos szavazáson egyhangúlag támogatta a színésznő-rendezőnő megbízását, majd ugyancsak egyhangú nyílt szavazással ki is nevezte.

Csomós Miklós, a bizottság fideszes alelnök azt mondta, az ülésen felvetette azt az aggályát, hogy nem szerencsés, hogy Zimányi Zsófia egyidejűleg két kulturális intézményt igazgat majd. Színigazgatói kinevezésétől függetlenül továbbra is ő irányítja a Budapesti Fesztiválközpont Kht.-t. Hozzátette: Zimányi Zsófia megjegyezte, célszerű lenne összevonni a két intézményt. Az alelnök szerint ez a tulajdonos önkormányzat kompetenciája.

A Vígszínház és az Operettszínház vezetője a jelenlegi igazgatók 560, illetve 556 ezer forintos havi fizetését kapja. A Thália Kht. új igazgatója is a jelenlegi vezető 564 ezer forintos fizetését örökli, de emellett éves személyi alapbérével azonos prémiumot kaphat.