Vágólapra másolva!
Lefaragnak több mint félmilliárd forintot a kormányzati kommunikációs keretből - írja a Népszababdság. A kormány lefújta a szociális ellátórendszerekről és a fogyatékkal élők társadalmi beilleszkedéséről szóló tájékoztatást, illetve az Új Magyarország kiadvány legújabb száma sem jelenik meg. A válsággal kapcsolatos tudnivalókról viszont új kampányt indítanak.
Vágólapra másolva!

Több mint félmilliárd forintot faragnak le a kormányzati kommunikációs kiadásokból, továbbá másfél milliárd körüli a leállított Új tulajdonosi program kommunikációs büdzséjének megtakarítása - írja a Népszabadság, amelynek információi szerint a Miniszterelnöki Hivatalt (MeH) és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ) érinti leginkább, hogy a kormány kizárólag a válsággal kapcsolatos tájékoztatásra költ.

A MeH ezért leállította az őszre tervezett kampányt a szociális ellátórendszerekről, és az Új Magyarország kiadvány legújabb számának előkészületeit is lefújták. Ez összesen háromszázmilliós megtakarítást jelent.

Kevesebbet költenek a Kossuth téri karácsonyi rendezvényre, de hatvan-hetvenmillió forinttal kevesebb jut a fogyatékkal élők társadalmi beilleszkedéséről szóló tájékoztatókampányra is. A leállított Új tulajdonosi program kommunikációs büdzséje - amiből eddig 122 milliót költöttek el - visszakerül az állami kincstárba, ami 1,4 milliárd megtakarítás a lap szerint.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a MeH-ben most egy középtávra szóló kommunikációs terven dolgoznak, amely kifejezetten a pénzügyi válsággal kapcsolatos lehetőségekről, teendőkről szólna, és elsősorban a vállalkozókat, alkalmazottakat és a közszférában dolgozókat tájékoztatnák. A tervek szerint nem tömegkommunikációról lesz szó, hanem - kevesebb költséggel - az ügyfélszolgálati irodákon és a kormányzati honlapon keresztül tájékoztatnák az érintetteket.

Az NFÜ-nek több mint 200 milliót forintot kell megspórolnia a tervezett, de végül leállított, illetve megnyesett kommunikációs kampányokon. Az uniós forrásokból finanszírozott nemzeti fejlesztési tervek kommunikációja azonban 85 százalékban uniós pénzből történik, így ezek végrehajtása vállalt uniós kötelezettség, amit nem lehet lefújni. Az NFÜ így kormányzati utasításra például a fejlesztési terv eredményeiről szóló zárókampányán spórol, amely idén elmarad.