Rábólint az MSZP a gázművek eladására

Vágólapra másolva!
Az összes fővárosi szocialista képviselő támogatni fogja csütörtökön a Fővárosi Gázművek eladását - jelentette be a városi MSZP-frakció vezetője. A frakció képviselőit azért kellett külön tájékoztatni az ügy részleteiről, mert a korábbi elképzelések ellenére nem bizottsági, hanem közgyűlési szinten döntenek majd az ügyletről.
Vágólapra másolva!

Mind a 24 szocialista képviselő megszavazza a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén a Főgáz Zrt. értékesítési eljárásának a megkezdéséről szóló határozatot - nyilatkozta Steiner Pál, az MSZP fővárosi frakcióvezetője. Steiner elmondta, hogy a képviselőcsoport keddi ülésén részletesen áttekintették a Főgáz Zrt. részvényeinek eladásával összefüggő kérdéseket, és ezután döntöttek az egységes támogatás mellett.

A frakció tagjait azután kellett beavatni a gázművek eladásának részleteibe, hogy kiderült: a Főgáz-részvények eladásáról a végső döntést nem a fővárosi közgyűlés pénzügyi bizottsága, hanem a teljes közgyűlés hozza majd meg. A Főgáz eladásától a korábbi sajtóhírek szerint több mint 100 milliárd forintot remél a városvezetés.

Az újabb önkormányzati cég privatizációjáról a várost vezető koalíció másik tagja, az SZDSZ csütörtökön, a közgyűlés előtt véglegesíti álláspontját. Korábban Demszky Gábor főpolgármester egy tájékoztatón azt nyilatkozta, hogy támogatják a cég eladását, John Emese SZDSZ-frakcióvezető viszont legutóbb közölte, hogy nem rendelnek el kötelező igen jellegű szavazást.

Az ellenzéki frakciók az október végi közgyűlésen, illetve azt követően is elutasították e stratégiailag fontos cég privatizálását.